Azt hiszem ha valami, hát japán menyasszony nem szeretnék lenni.
Számomra a lakodalom – bár biztos akad izgulnivaló az ifjú pár részéről is, de azért főként - az örömteli mulatság színtere, a szeretteinkkel és barátainkkal való együtt örülésé. Japánban azonban sokkal inkább valami kötelesség, amit végig kell mosolyogni.
Tanárnőnk Meiji-jinguban lezajlott esküvői szertartása és a hosszadalmas fotózkodás után kiosztották számunkra a majdan fizetendő viteldíjat illetve a taxiutalványt (enélkül nem lett volna jogunk ezen a területen taxiba ülni), s mi átkocsikáztunk a Meiji-kinenkanba - azaz a Meiji emlékházba -, ahol kezdetét vette az első parti.
Az egész épület mintha lakodalmakra szakosodott volna, a gyönyörű kertben, a folyosókon, itt is - ott is különböző készültségi fokon álló menyasszonyokba botlottunk. A hatalmas és gyönyörű kertben félórás váltással követték egymást a boldog párok és rokonaik. Fejük körül szitakötőraj repkedett.
Mivel még korán volt, egy különterembe vonultunk, ahol szendvicsekkel és üdítőkkel vertük el éhünket, szomjunkat, és ahol később a kizárólag a lakodalomba érkező vendégek is gyülekezni kezdtek. A percre lebontott menetrendtől itt sem volt eltérés, időben megkezdődött a regisztráció, feljegyeztük nevünket egy nagykönyvbe, leadtuk a pénzzel megtömött darvas borítékot, átvettük az ültetési rendet, majd pontosan 3 óra 20 perckor befáradtunk a nagyterembe.
Az asztalokon névjegykártyák vártak, és több mint 20 pincér segítette a mintegy 70 főből álló vendégsereg eligazodását és zavartalan szórakozását.
Valamilyen japán zene kíséretében hamarosan bevonult az ifjú pár. A menyasszony most először viselte – a fehér rétegek felett - az új ház kimonóját szimbolizáló uchikake-t. Meghajoltak, majd hatalmas kört téve s így minden asztal előtt végigsétálva elvonultak a nászasztalhoz. Ott újabb meghajlás s az újdonsült férj néhány kedves szava következett. Ezt az eseményt – mint innentől kezdve mindent - egy pulpituson álló ceremóniamester vezényelte végig.
Miután – a most már megszokott segítség mellett - a menyasszony is sikeresen helyet foglalt, megkezdődött a lakodalom szerintem legunalmasabb fejezete, az ünnepi beszédek sora. Természetesen nem szónokolhatott más, mint a násznép két prominens személyisége, az ifjú férj vállalatának igazgatója és az új feleség főnöke. Kaptunk némi forgalmi adatokkal fűszerezett cégismertetést, és megtudhattuk, hogy az új családfő micsoda értékes, a vállalatért élni-halni képes munkatárs. Emellett azonban kitűnő sportoló, jól golfozik, a vállalati baseball- és futsalklub nélkülözhetetlen tagja, aki most már egy ilyen kitűnő és gyönyörű feleség mellett tényleg betöltheti nemes hivatását. Az új asszony feldicsérése sem volt kevésbé magasröptű. A kitűnő tanárnő a kollégák gyöngye, munkatársai lelkének ápolja, elhivatott pedagógus, csodálatos ember, megtiszteltetés vele dolgozni.
A beszédeket a méltatottak részéről természetesen illetlenség lenne ülve fogadni, de ez szerencsére a vendégseregre nem vonatkozik. Ha így lett volna, mi is végigálljuk az egész délutánt. Szerencsére azt is tudtuk előre, hogy ezek a beszédek a lakodalom nélkülözhetetlen velejárói, így a gyülekező alatt belaktunk a szendvicsekből. Most áldottuk az eszünket, bár hosszabb szónoklatokra számítottunk, s meglepődtünk, mikor 40 percen belül megérkezett az asztalunkra az első fogás egy szolidan porciózott de annál ízletesebb leves személyében. Én ekkor már meg voltam hatva, ha nem is a hallottaktól, de attól a figyelmességtől, ahogy az ételallergiámat kezelték.
Már a kezdet kezdetén megjelent egy pincérnő, aki jelezte, tisztában vannak vele, hogy nem eszem diót, mogyorót és csokoládét, igyekeznek is ennek megfelelően kiszolgálni, de vajon a magallergiám kiterjed-e a zöldborsóra és egyéb kerekded növényekre is. Hál istennek nem, így aztán a zöldborsókrém levest a többiekkel együtt kanalazhattam. Utána azonban minden fogásom egy kicsit más volt, nem kaptam szezámmagkrémet, dióöntetet és csokitortát. Le voltam nyűgözve.
Míg a levesünkkel bíbelődtünk, végighallgattuk a dísztáviratok feladóinak listáját és jókívánságaikat, majd sor került a Meiji szentélytől ajándékba kapott nagyhordó szaké csapraverésére. Persze a csapraverés nem épp a legtalálóbb kifejezés. A hordót inkább meglékelték, az ifjú pár és örömszüleik közösen, vezényszó mellett.
Mikor mindezzel megvoltunk, az asszonyka felszedelőzködött, és édesanyja kíséretében, nagy hajlongások közepette elhagyta a termet.
Közben megérkezett az előétel, mi falatoztunk és tovább hallgattuk a jókívánságokat, míg a férj szorgalmasan osztogatta a hordónyi szakét. Egyszer azonban ennek is vége szakadt, s édesanyjával együtt ő is kihajlongott a teremből.
Mi folytattuk a következő fogásokkal és megtekintettünk egy összeállítást a délelőtti esküvő legfontosabb mozzanatairól, valamint a két fiatal életének különböző állomásairól. Kislány az oviban, nagylány az iskolában, kisfiú a sportversenyen, diplomaosztó… A képek előtt szellemesnek vélt szövegek – már egyedül számolok, kinőtt a fogam, és így tovább.
Mikor ezen is túlestünk, nyugati muzsika és fanfárok közepette, édesapja karján visszatért közénk az időközben alaposan megszépült és nyugati esküvői ruhába bújt ifiasszony majd megjelent a férj is. Ismét körbevonultak a termen, pózoltak egy sort a fotósoknak, aztán helyet foglaltak az asztaluknál, melyen szép sorjában sorakoztak az eddig érintetlen, finom fogások. A férj nagy lendülettel bele is vetette magát az előétel élvezetébe, de alig kapta be az első falatot, máris felkonferálták a következő – állva meghallgatandó - ünnepi beszédet.
Ezt a szabályok szerint két kedves - a pár által előre felkért - barátnak kell elmondania. Ez esetben az egyik barát nem lehetett más, mint a férj kollégája és sporttársa, aki a fiatalokat valaha összehozta. És akkor valami olyasmit hallottunk, amire senki sem számított.
A kollegiális csapat időközben alaposan felöntött a garatra, a barát azonban előre megírta mondandóját, mely hemzsegett az esküvőn még véletlenül sem kiejtendő kifejezésektől. Megtudhattuk, hogy a most boldog férj mily magányos volt valaha, már mindenki aggódott, hogy ez a szegény pára képtelen valami kedves lánnyal megismerkedni, amikor mégis – a barát közreműködésével – megtörtént a csoda, s szerelembe esett. A sok túlmunkától azonban egészségi állapota sajnos megrendült, szakításra került sor, s csak a szanatóriumi rehabilitáció segített. Miután a fiú felgyógyult, az élet kegyes volt, a fiatalok ismét összekerültek, s most mily jó érzés őket együtt látni egy olyan barátnak, aki valaha összeismertette őket...
Ahogy elnéztem a tanárnőnket, nem szívesen lettem volna a helyében, de hősiesen állta a sarat és a beszédet. Csupán halottsápadt arcát nem tudta sehogy sem leplezni. A párja nagyokat nyelt, nem tudom, zavarában, vagy az orra előtt illatozó és számára egyelőre elérhetetlen finomságok látványától.
Az asszonyka barátnőjének beszéde szerencsére már megmaradt a sablonoknál, s nem okozott kínos perceket.
(Az ifjú pár lelkes futsal játékos. Bevallom, én ezt a sportot eddig nem ismertem, de Japánban nagyon népszerű. A foci egyik – 10 fő által - teremben játszott változata, ahol a terem fala nem használható, tehát a labda a falra rúgva ugyanúgy elhagyja a játékteret, akár a rendes futballnál. A labda viszont kisebb és puhább, ezért lányok által is könnyen kezelhető. Az ominózus barát szintén a futsalklub tagja, és a fiatalokat egy rangadó utáni mulatságon ismertette össze.
Az ilyen összeismertetés még manapság is igen gyakori, régen azonban uralta a házassági piacot. A szülők és ismerősök jól tudták – vagy úgy gondolták, jól tudják - ki való a gyermekük mellé, így aztán egy közreműködő segítségével megkeresték az alkalmas jelöltet. Néha persze a belső tulajdonságoknál fontosabb volt a pénz szava.
A Wasedán láttunk különböző statisztikákat. Az 50-es évek közepén a szerelemből kötött házasságok száma végre meghaladta az összeboronáltakét. Hurrá!
Ha belegondolok, hogy a világon Japánban a leghosszabb a várható élettartam és régen micsoda szégyen volt a válás. El se tudom képzelni, hogy lehet lehúzni mondjuk 70 évet valakivel, akihez nem szívesen mentünk hozzá és időközben sem sikerült megszeretni. Jaj! Bár ha azt veszzük, hogy a férjek éjjel-nappal a munkahelyükön vannak, talán kibírható.
Ha már itt tartok, a kedvenc statisztikám egyébként a születések számának alakulása. A második világháború után egy nőre átlagosan még 4 és fél gyerek jutott, ma már 1,4-gyel a japán nép a világ egyik leginkább fogyó lakossága. De nem ez az érdekes, hanem az 1966-os adat, amikor az újszülöttek száma a felére esett vissza. A kínai horoszkóp szerint 1906, 1966, legközelebb 2026 a vadló éve, az ilyenkor született lányok makacsak, megzabolázhatatlanok, nem jó feleségek. A megkérdezettek többsége ugyan nem hisz ebben a babonában, de úgy vélik, a többiek hisznek benne, ezért aztán nem árt az óvatosság.)
A barátnő díszbeszéde után következhetett volna egy kis szünet, amikor végre a fiatalok is bekaphatnak néhány falatot, azonban egy másik kedves – és szerencsére jó hangú - barátnő meglepetéssel készült, így aztán az ifjú pár mosolyogva, mi vendégek tovább falatozva végighallgattunk valami lírai vallomást.
Majd jött a torta, ami vakuk villogtatása és hatalmas csinnadratta közepette megvágatott. Az első vágáson túl a feladat a pincérekre várt. Az ifjú párnak ugyanis más dolga akadt. Egyetlen hosszú, égő rudat tartva meg kellett gyújtaniuk az asztalokon valamint a hatalmas gyertyatartón soros kapcsolással várakozó gyertyákat. Az első és egyetlen finom utalás a férfi és nő más típusú együttlétére. Ők végeztek a gyertyákkal, mi végeztünk a desszerttel. (Hú, mi lett volna ha valaki elkezdi kocogtatni a poharát és azt kiabálja - csókot, csókot…?)
Közben megtaláltak minket a videósok, és filmre vették üdvözlő szavainkat, és végül a műsorvezető felkonferálásával Georgi sem úszta meg, hogy néhány kedves szót szóljon a mi 4 fős diákseregünk nevében. A visszajelzésekből úgy tűnik, ez volt az esküvők alkalmával leginkább elvárt, legudvariasabb nyelven előadott beszéd. Nem csoda. Bár a tanárnőnk hivatalosan nem kérte fel Georgit, az esküvőt megelőző tutori órán – csupán tanítványa műveltségét bővítendő – egy „Ünnepi beszédek az esküvő alkalmából” című könyvből elolvastatott Georgival egy csomó lakodalmi beszédet. Volt köztük jó példa és rossz példa. „Remélem, nem lesz ilyen illetlen beszéd” – rebegte a tanárnőnk. Kívánsága sajnos nem teljesült.
Miközben a kávénkat kortyoltuk, a feleség tolmácsolásában meghallgattuk a pár ünnepi beszédét. Megköszönték eddigi szíves útmutatásainkat és további támogatásunkat kérték elkövetkezendő házaséletükhöz. Hálát mondtak szüleiknek a sok szeretetért és segítségért, s ezt egy virágcsokor és fényképalbum átadásával hangsúlyozták.
Most a meghatódott szülőkön volt a sor. Ők is köszönetet mondtak eddigi tevékenységeinkért, segítségünkért, további szíves jóindulatunkba ajánlva a fiatalokat. A mulatságot az ifjú férj kedves szavai zárták, majd a család meghajlások közepette kihátrált a teremből. Az egész összejövetel nem tartott tovább két és fél óránál.
A pincérek kezünkbe nyomták az időközben asztalunkhoz készített ajándékokat, és kitessékeltek minket az előtérbe. Itt szép sorjában búcsút vettünk az arany paraván előtt felsorakozott boldog pártól és szüleiktől, s átvettük az újabb apró ajándékot, a süteménynek álcázott kéztörlőt.
Így telt a hivatalos lakodalom, azaz az első parti. Ezt követte egy második, melyre szintén hivatalosak voltunk, de ahova már nem állt szándékunkban elmenni. 8 ezer yen megfizetésével jogunk lett volna arra, hogy este 8-tól 10-ig újabb 2 órát töltsünk el az ifjú párral egy közeli bárban. Itt talán még táncolni is lehetett volna, bár azt hiszem, ilyen hely kevés akad. Azért remélem, addig adtak valamit enni annak a szegény fiúnak.
Itthon még egy meglepetés várt. Az ajándékok kibontása közben kezembe akadt egy vastag könyv – tisztára mint egy nászajándék katalógus. Ruhák, ékszerek, háztartási eszközök, kiegészítők. Csupa drága és finom darab. Mellettük egy megrendelőszelvény és egy kedves levél, mely szerint bátran választhatok a katalógus kínálatából. A számlát a jelenlétemmel megtisztelt ifjú pár állja.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Noncsi 2008.09.25. 19:08:42
Beau D.N. · http://beau.hu 2008.09.25. 19:56:10
wuwei 2008.09.25. 20:32:30
Az tényleg érdekes, hogy a fiatalabb korosztály alig házasodik és alig nemz gyereket (és akkor is csak 30 felett). Gondolom ez egyfajta lázadás a hagyományos felfogás ellen. Mindenesetre így ők sem fogják megújítani ezt a feudális szemléletet.
Kata 2008.09.25. 21:01:36
InteriorLulu 2008.09.25. 22:12:58
Vajon a most 42 éves japán és kínai nők - akikből ugye ezek szerint viszonylag kevés van - mekkora része talált magának férjet, és szült gyereket...?
Bastie (törölt) · http://www.hirmax.net/ 2008.09.25. 23:09:58
Mondjuk az nekem is furcsa volt elsőre, hogy kerek perec megmondják, hogy mennyibe kerül, holott ők hívnak meg.
Bastie (törölt) · http://www.hirmax.net/ 2008.09.25. 23:12:25
cleric 2008.09.25. 23:22:06
Attilajukkaja 2008.09.25. 23:44:06
2008.09.26. 00:41:39
Alex Ash 2008.09.26. 07:12:01
Ez a csajszi a dobos mellett meg te vagy? :) Te jobban tetszel.
Müszijő Csirke 2008.09.26. 07:45:03
Kodomo 2008.09.26. 09:57:02
(1966. - "tűz ló" év és a 66 egyébként is szerencsétlen szám a lovaknak.)