HTML

SzívemcsücskeJapán

Ismét itt vagyok szívemcsücskeJapánban. Régi vágyam teljesült az EU jóvoltából. ETPs ösztöndíj, 9 hónap tanulás, küzdelem, kaland és vidámság. Szeretném megörökíteni. Íme hát egy darabka Japánból az én gyakran bepárásodó szemüvegemen keresztül...

Friss topikok

  • utazgatok.hu: saját élményeim a japán WC-kről: utazgatok.hu/andras/3846/japan-munka-megszallottsag-technologia-... (2016.02.05. 13:42) Ahova a király is, császár is...
  • Huffnágel Pista: @Szivemjapan komment: Japánban már nem divat a pina - második, befejező rész klou.tt/3qyf6uj2170p (2015.03.11. 19:07) Félúton hazafelé...
  • Buku3: A fehér kimonó neve: 白無垢, vagyis shiro-muku. (2013.09.14. 00:01) Esküvő Japánban
  • totyii: a helytelensegert bocs (2010.02.27. 14:55) Szumó a színfalak mögött I.
  • Umi: "Rögtön útbaigazított minket, majd a tárgyra tért – are you married?" hát ezen jót nevettem XD no... (2010.01.23. 18:03) Buyou

Linkblog

2008.03.12. 14:18 Japanna

ALIEN

Ma nagy nap van, regisztrálódtam, azaz hivatalosan is bejegyeztettem a shinjuku-kerületi, kagurazakai „Alien”-ek – itteni nyelven szólva gaijinek (gájdzsin) - sorába!
S mindez igazán hamar ment, kb. másfél óra alatt mind az ügyintézők mind én sikeresen vettük az akadályokat.

Nem felejtem, amikor 2 éve Sannomiya san Budapestre költözött, mennyit panaszkodott a Magyarországra telepedő külföldiek számára előírt sok papírmunka, adminisztráció miatt. Hát, lenne mit mesélnem neki az itteni helyzetről…
Először is már a reptéren lefotóztak és ujjlenyomatoltak, most meg itt ez a bejelentkezés, amit ha 2 héten belül nem teszek meg, hiába van 3 éves vízumom, a turistáknak járó 90 napos tartózkodás után a hajamra kenhetem…
Ráadásul elvileg minden költözéskor, minden apró változtatásnál elölről kezdendő a folyamat. Én azonban úgy döntöttem, elfelejtem, hogy jelenleg Kawasakiban lakom, s megelőlegezem magamnak azt a kagurazakai lakcímet. Mire a személyi kártyám elkészül, már úgyis oda költözöm. Szerencsére a bejegyzés bemondás alapján történik…

A nagy kaland azzal kezdődött, hogy elfelejtettem fotót vinni magammal, bár lehet, a drótok előtti időkből származó fotómat – kizárólag a „fejméret különbség” miatt - amúgy sem fogadták volna el. De így legalább közelebbről is megismerkedtem a japán igazolványkép-gyártó automatával. Bár csak 2 nyelven beszél, igazi élmény volt.
Elhelyezkedvén, egy nagy színes képernyővel kerültem szembe, s egy kedves női hang azonnal kérdésekkel bombázott. Színes képet kérek vagy fekete-fehéret, önéletrajzhoz vagy útlevélbe? Persze mindezt a képernyőn illusztrálva is láthattam, s nagy színes gombokat nyomogatva tudtam válaszolni. Mikor mindezen túljutottunk, felszólított, hogy állítsam be a székmagasságomat úgy, hogy a monitoron megjelenő fejemen a célkereszt pont a két szemem között, az orrnyergem tetején legyen. Nem győztem lefelé tekergetni a széket. Mikor mindezzel – úgy gondoltam – megvagyok, jött a visszaszámlálás, egy villanás, és máris ott láttam a fotómat a monitoron. Na, ezt szépen megcsináltuk - az amúgy sem legjobb arcát mutató nő feje félig kilógott a képből. Most fizethetem az újabb kört, gondoltam, de meglepetésemre a gép nyomtatás helyett újabb feladatokat adott.
Japánban szigorú szabályok vannak arra vonatkozóan, hogy az igazolványképen belül pontosan hol legyen és mekkora helyet foglaljon el a delikvens feje. A képet tehát méretre kell vágni. Fel-le nyilak segítségével addig kell mozgatni a fotó felett a monitoron megjelenő két vízszintes piros vonalat, míg azok pont közrefogják a kobakot.
Jelen esetben nem volt rózsás a helyzet, a felső piros vonal csak nem akart lemenni, hogy valahogy mégis elérje a fejem tetejét. S lássatok csodát, a gép magától úgy döntött, akkor inkább ismételjünk. A kedves női hang újra kezdte, én választottam meg tekergettem, újabb flash, a fej végre jó helyen, de a képen megjelenő arc… Hát, nincs mit tenni, vágni kell, gondoltam, s a kívánt helyre tologattam a vonalakat.
Na, ekkor lepődtem meg ismét, mert a következő pillanatban a gép megkérdezte – szeretném-e ezt a fotót, vagy inkább csináljunk másikat? Gondolkodás nélkül az újrajátszás mellett döntöttem. Nem mondom, hogy büszke lennék az újabb darabra, s ha a gép ismét választás elé állít, megint nem sokat teketóriázom. De ő megelégelte a dolgot, s mivel az eredmény az előírásoknak megfelelt, nem kérdezett, csak nyomtatott…

A fotót „büszkén” leadván következett a papírmunka. Kikérdeztek, majd kitöltettek velem egy nyomtatványt; neve, születési helye, útlevélszáma, stb. Ezután az adminisztrációs kisasszony ellenőrizte, hogy helyesen írtam-e be a rubrikákba az adataimat, majd az általam írtak fölé ő is bejegyezte ugyanezeket – de már a szerinte helyes betűkkel. Magyarán újramásolta az adatlapra az összes adatomat. Én nem láttam különbséget, ő igen. Ezek után – a mindent legalább ötször ellenőrző japán alaposságot is ismerve – igencsak meglepődtem, amikor a kinyomtatott nyilvántartási íven, amit természetesen ismét odaadtak ellenőrizni, hiányzott a nevemből az egyik Y. Otthon is mindig ezekkel az Y-nokkal kerülök bajba, de itt persze nem a megszokott helyen felejtették ki. Jöttek a sűrű szabadkozások majd újabb fél óra várakozás, amíg újra kitöltötték az összes papíromat. De végül kaptam egy igazolást, hogy létezem, lakom is valahol. Végre nekiláthatok a bankszámlanyitásnak, mobilvásárlásnak, stb.
A regisztrációs kártyámat természetesen még nem kaptam kézhez, azt több mint 2 hétig tart elkészíteni. Hogy mi tart addig, nem tudom.

Ma nem ide mentem, de ez a kedvencem Shinjukun.

A tokiói városháza. 243 méter magas, mégis van egy épület, amelyik túltesz rajta.

A tetejéről egész Tokió, szép idő esetén még a Fuji is látható.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A gyors sikeren felbuzdulva még ma el akartam intézni mindent, így rögtön a banknak vettem az irányt. De ott egyrészt közölték, hogy a lakcímem szerint egy másik fiók az illetékes, másrészt csak 3ig vannak nyitva. Reggel 9-től délután 3-ig. És úgy tűnik, az összes bank…
Szinte hihetetlen, hogy a világ második legnagyobb gazdaságában mennyire alulfejlettek a banki szolgáltatások. De azért fejlődnek. 5 éve még alig volt néhány ATM, most meg már szinte minden kombini-ben (24 órán át nyitva tartó üzlet), azaz az kb. 100 méterenként található egy-egy. Ott áll valamelyik sarokban, közvetlenül a fénymásoló mellett.
Azt hiszem, ez számomra a legszembetűnőbb változás a legutóbbi ittlétemhez, azaz másfél évvel ezelőtthöz képest.

És mobilt sem vettem. Egyelőre fontolgatom. A legrövidebb szerződési idő 2 év. Minden szolgáltatónál. A korábbi kilépés esetén fizetendő díj nagyságát hallva a hajam is égnek állt…

3 komment

Címkék: automata fotómasina alien regisztráció


A bejegyzés trackback címe:

https://szivemcsucskejapan.blog.hu/api/trackback/id/tr68377860

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csuri / Bariildi 2008.03.12. 21:08:10

Anna,

szuper a szöveg, és nagyon-nagyon élvezem!
Ezekből lehet igazán megtudni, hogy milyen egy ország, és te nagyon jól mesélsz! Objektíven, humorosan és életközelien!
Csak így tovább!

Puszillak

Péter 2008.03.14. 10:54:36

Ez az adminisztrációs feeling bizonyára nagyon csökkenti a honvágyadat.

Noncsi 2008.03.14. 20:45:39

Nekem Párizsban volt ilyen fotóautomatás élményem, persze a Gare de L'est-nél, hol másutt :) Ott is nagyon spéci masina volt, és mindenféle önarcképet lehetett vele csinálni. Igaz, az nem beszélt, ha jól emlékszem... Jó móka volt!