HTML

SzívemcsücskeJapán

Ismét itt vagyok szívemcsücskeJapánban. Régi vágyam teljesült az EU jóvoltából. ETPs ösztöndíj, 9 hónap tanulás, küzdelem, kaland és vidámság. Szeretném megörökíteni. Íme hát egy darabka Japánból az én gyakran bepárásodó szemüvegemen keresztül...

Friss topikok

  • utazgatok.hu: saját élményeim a japán WC-kről: utazgatok.hu/andras/3846/japan-munka-megszallottsag-technologia-... (2016.02.05. 13:42) Ahova a király is, császár is...
  • Huffnágel Pista: @Szivemjapan komment: Japánban már nem divat a pina - második, befejező rész klou.tt/3qyf6uj2170p (2015.03.11. 19:07) Félúton hazafelé...
  • Buku3: A fehér kimonó neve: 白無垢, vagyis shiro-muku. (2013.09.14. 00:01) Esküvő Japánban
  • totyii: a helytelensegert bocs (2010.02.27. 14:55) Szumó a színfalak mögött I.
  • Umi: "Rögtön útbaigazított minket, majd a tárgyra tért – are you married?" hát ezen jót nevettem XD no... (2010.01.23. 18:03) Buyou

Linkblog

2008.05.20. 13:36 Japanna

... újra a régi

Itt vagyok ismét!

Sajnos Péter már a múlt vasárnap hazament. Terveztük, hogy még írunk egy bejegyzést közösen, de aztán a lendület másfelé sodort minket.

Nem beszéltük át, vajon melyik képeket tennénk fel, de azt hiszem, ezt a képet szereti.


 

Meg ezt, amit Kyotoban készített...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

És talán ezt a képet a Ginzáról...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Sokmindent láttunk, sokmindent megéltünk, és ez most kellő erőt ad nekem a továbbiakhoz. Könnyített verzióval próbálok lépkedni, fontos szem előtt tartanom, hogy a tanulás nem mehet a testem és lelkem rovására. Hát ebben a  szellemben tovább és tovább...

Péter elmenetele óta ismét önmagam illetve a feladataim utolérése vette el szinte minden időmet. Most már végre kezdek egyenesbe jönni, a hétvégén aludtam is egy nagyot. Az élet apró örömei....

Sőt, megleptem magam egy új cipővel, mivel a kiutazásomkori súlylimit alaposan korlátozta a magammal hozott mennyiséget. Annak nagy részét is az utolsó pillanatban szereztem be, némileg félreérezve a megfelelő méretet.  Így aztán nagyon vágytam már valami csinos és kényelmes darabra. Ehhez a vásárláshoz azonban elég messzire el kellett utaznom. Hiába, nagy lábon élek. Itt legalábbis úgy tartják.
Cipőből aztán van mindenféle. Igaz, nem jártam még körbe az egész világot, mégis az az érzésem, talán sehol másutt nincs ilyen bőséges kínálat. Kis csattos, nagy csattos, rózsaszín, halványzöld, ékköves, papucska, cipőcske, szandálka...
Nem vagyok egy szenvedélyes cipő- és táskagyűjtő, itt azonban nem tudom kivonni magam az ámulat hatása alól, és ha nem lennék ekkora lábakkal megáldva... De meg vagyok, és ez kizár a vásárlók hadából. Még az sem segít, hogy a gyakori cipőből ki-/ cipőbe be- lépkedés miatt mind a nők mind a férfiak nagy része legalább két számmal nagyobb méretet hord mint a lába. Egyszerű beleugrani, könnyű benne csoszogni, mi kell még. Persze kihasználhatnám, hogy jön a jó idő, és a szandálok illetve papucsok esetében  ez előbbi szabály nem érvényes. Ott  simán lehet a lábbeli  legalább 2 számmal kisebb.  Mit számít, legalább  olyan cukin, kecsesen lehet tipegni  benne.

Mielőtt félreértés történne, Japán nem az a hely, ahol valaha elkötötték a nők lábát, hogy minél kecsesebb legyen a járásuk. Az a hely egy kicsit nyugatabbra van. De azért itt is divat a tipegés. Ez talán kiegészíti a határozatlan mozdulatokat, a "jaj istenem mit csináljak  ábrázatot", amit sokan magukra öltenek. Persze nem mindenki, vannak azért nagyon határozott teremtmények is, de gyakran van az az érzésem, hogy egyesek folyamatosan zavarban vannak. 
A kisebb cipőt viselők között talán kevesebb az Ooeru-nek ejtett OL ( vagyis office lady), vagy az olyan hölgy, akinek állandóan ugrásra készen kell állnia, hogy a kedves vendég vagy a feljebbvalója elébe siessen. Azt írom, siessen, de ez gyakran a „fusson”-nal egyenértékű. Sokszor annyira kedvesek, olyan igyekvőek, zavarba is jövök az ilyen fogadtatás láttán...

 

De hogy szavamat össze ne keverjem, (hú, micsoda szófordulatok - azt hiszem túl sok magyar népmesét olvastam ma délután, mivel csütörtökre össze kell foglalnom egyet japánul...)
Szóval én valahogy azok közé tartozom, akik akkora cipőt szeretnének, amekkora a lábuk. Átlagos boltban azonban az én méretem nem kapható. Ott 24,5 centiméteresre szabott a legnagyobb lábbeli, ami valahol a mi 38as méretünknek felel meg. Ezt LL megnevezéssel illetik, ritkaság, a legtöbb helyen S,M,L változatból lehet válogatni.
Én a hazai viszonyok között 40es vagyok, ami a 25,5-26 centimétert közelíti. Ezt a hétvégén sikerült megtudnom, persze csakis saját tapasztalatból. Miután a boltba betérve szembesültem azzal, hogy a polcokon az elrendezés centiméter alapján történik, nekem meg fogalmam sincs, hány centire is rúgok. De rögtön kézenfekvőnek találtam, hogy rálépjek valami mércére, ami azonnal választ ad erre a kérdésre. Itt minden olyan praktikus, így hát alaposan meglepődtem, hogy nincs ilyen segédeszköz. Mitöbb, az eladónő részletesen elmagyarázta, hogy az úgysem számít, mert lehet, hogy az egyik cipőből a 25ös, a másikból meg a 25 és feles a kényelmes...

Így aztán magam láttam neki a próbának. Persze kizárólag azután, hogy kibújtam a saját cipőmből, és belebújtam a vendégpapucsba, amibe mellesleg még egy, cserélhető, hártyavékony  pótpapucska volt behelyezve. Ezt minden vendég távozása után eldobják. Higiénikus és praktikus megoldás...

Ugyanilyen szolgáltatás az ingyenes titokzokni, hisz nem minden nő indul reggel azzal a szent elhatározással, hogy ma, ha a fene fenét eszik is, mindenképpen cipőt veszek, ezért aztán jóelőre bekészítem a táskámba a magam titokzokniját, különben a kedves eladók megtiltják, hogy felpróbáljam a kiválasztott cipőt, vagy kegyeskednek odalökni egy mindenki által agyonhasznált, némileg elkoszolódott térdharisnyát. Nem, itt gondolnak a magamfajta, meggondolatlan vásárlókra, így  én is pillanatokon belül boldog tulajdonosa  lettem egy vadonatúj próbazokninak.

És aztán nekiláttam a válogatásnak. Nagy csalódás volt, hogy ez a bolt valószínűleg a tokiói külföldiekből él, és a külföldi ízlést vagy divatot valahogy másképp értelmezik mint a sajátjukat. Szó sem volt csinos cipellőkről, csattokról és színekről, feketeség, szürkeség és végtelen fantáziátlanság. Nálunk a nagymamák nem hordanak olyan fekete férficipőszerűségeket, amik a zárt, alkalmi kategóriában sorakoztak. Meg voltam döbbenve.

Azóta persze rájöttem, hát hisz rengeteg iskolás lány hord ilyen ormótlan darabot, többnyire a kék, rakott egyen szoknyához és fehér térdzoknihoz.   

Ami nem ilyen alakú volt, az a csónak kategóriában szállhatott volna versenybe, nem is a mérete, inkább a fazonja okán. A cipők eleje jó ha a lábujjaim felét eltakarta, és még a kisebb méretekből is pillanatok alatt kiléptem. Csupán azért nem menekültem fejvesztve, mert tudtam, nem lesz sok esélyem ennél jobbakat találni. És akkor, véletlenül, egy sarokban rám mosolygott valami egész csinos, elől zárt, hátul nyitott, igazi nőies darab. Szerelem volt első látásra, a méret is megfelelő, már loholtam is a kasszához.

Az eladónő jelezte, hogy várjak, majd elrohant, s pillanatokon belül megjelent egy dobozzal, amiben ugyanaz a fajta cipő lapult ugyanabban a méretben. Ezt még senki sem próbálta fel, érintetlen darab, biztos szívesebben viszem ezt. Én elkértem és belebújtam, de a másik - amelynek szemlátomást semmi baja sem volt azon kívül, hogy páran már felpróbálták - kényelmesebbnek tűnt. Talán pont azért, mert picit már megpuhították a bőrt. Így aztán az új helyett az alig használt mellett döntöttem, s ez meglepte az eladónőt.
Láttam, elgondolkodott miközben egy hatalmas porszedő seprűvel alaposan körbetörölgette a topánkám minden porcikáját, majd gondosan kitömte, bedobozolta. Ezt követően választás elé állított, hogy a 3 féle színű, varrott szatyorból melyikbe is csomagolja új szerzeményemet.
Cipőzsákot is kaptam, meg egy külön zsákot a sprayhez, amit a tisztításhoz vásároltam.
Ezek után következett a fizetés, s ekkor derült ki, min is tanakodott ennyire hősnőnk. A kedvezményen, ami azért járt, mert nem egy vadonatúj, sosem próbált darabot kellett hazavinnem. Kaptam 1000 yen árengedményt, ami a cipő árához viszonyítva nem egy jelentős összeg, engem azonban nagyon meghatott...


Hú, de nem mondok igazat. Nem is ez volt az első cipővásárlásom, hisz Péterrel már beszereztünk nekem egy gettát, azaz igazi fatalpú, japán papucsot, amilyet valaha a gésák is viseltek.

(ezen a képen még nem ez van rajtam, itt még csak a kalap és a napernyő új szerzemény, kényszervásárlás, mert így is alaposan lekapott a nap)

 

 

 

 

 

 

 

 

Még Kyotoban történt, ahol szokásunkhoz híven képesek voltunk elhagyni a turistáknak kijelölt útvonalat, és az erdőn át próbáltunk menekülni a tömegből. Hegyen-völgyön, pálma és bambuszligeten át...

végül egy kis patak és egy hatalmas kőfal állta utunkat. Visszafordulunk vagy mászunk? Aki ismer minket, tudja, az utóbbi mellett döntöttünk. Péternek meg se kottyant, nekem azonban nem volt kis teljesítmény felküzdenem magam. Az utolsó métereken a pánik, és Péter erős keze segítettek át. Úgy éreztem, mindjárt lepottyanok, amikor Péter elkapta a nadrágom grabancát, és felsegített. A cipőm - amit még korábban próbáltam felhajítani, mivel kizárólag akadályozott a mászásban - nem volt ilyen szerencsés,  és többszöri  sikertelen repülés után pályát tévesztve a  patakban landolt. Menthető volt, de alaposan elázott...

Azt is be kell valljam, a hatalmas kőfal tetején egy temető volt...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

a kivezető út pedig egyenesen visszavitt minket a legnagyobb forgalomba. De ott legalább egymás mellett sorakoztak a külföldi turistákra  szakosodott üzletek, s pillanatokon belül sikerült  beszereznünk  egy LL  méretű gettát, amiben  Péter karjába kapaszkodva  letipegtem a hegyről.

 

 

A getta nem épp a legkényelmesebb viselet, és számomra életveszélyes darab, mivel a fatalp alatt keresztbe fektetett két rudacska - amitől oldalról a papucs úgy néz ki, mintha híd lenne - nem épp a legmegfelelőbb helyen van, így aztán a magamfajta gyakorlatlan viselő nemegyszer bajba keveredik. Én többször majdnem leszánkáztam a lépcsősoron vagy csaknem orra buktam.
Így aztán az új darab - miután megtette kötelességét  - most a polcon pihen. Némi gyakorlás után, kizárólag jeles alkalmakra  tartogatom...

Péter elment, de hamarosan újabb vendég költözik hozzám. Vasárnap megérkezett Zoltán, a főnököm, Kriszti a kolléganőm, és egy népes csapat a Swietelskytől. Nagyon örültem nekik, visszahozták kedves emlékeimet, amikor még együtt dolgoztunk a 4es metró tenderein, majd az építésen, amíg Kriszti át nem vette tőlem a feladatot.

Most a három állomást építő japán-magyar közkereseti társaság (SwO) kötelező taggyűlésére érkeztek, és tegnap este együtt vacsoráztunk. Holnap továbbutaznak délre, de Kriszti szombaton visszatér, és egy hétig nálam lakik majd. Remélem, hagynak nekem az iskolában annyi szusszanást, hogy legalább néhány este tudjunk valami közös programot szervezni!

Péter már a múltkor hozott jópár csomag többrétegű papírzsebkendőt, Kriszti és Gyula (a főépítésvezető) most megtetézték, úgyhogy már akkor is kitartanának a készleteim, ha történetesen minden este kedvem támadna sírni. De nem fogok.

Hú, és tegnap csomagot is hoztak Pétertől, jó könyveket, meg például a fél pár meleg zoknimat, ami valahogy hazautazott…

4 komment

Címkék: cipő kyoto ginza getta


A bejegyzés trackback címe:

https://szivemcsucskejapan.blog.hu/api/trackback/id/tr77478434

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

norka 2008.05.20. 17:24:05

Vagy nálam nem működik valami, vagy képes voltál mindezek után fotó nélkül hagyni bennünket az új topanka-dról?!?! :)
Annyira toPankás ez a bejegyzés!

Noncsi 2008.05.20. 19:27:38

Igen, követeljük a képet! (Szoktad egyáltalán olvasni a kommenteket? Kérlek, szólj hozzánk! :))

A beszámolóid egyre jobbak! Nagyon mókás ez is, és nekem, mint a nemek társadalmi helyzete iránt különösen érzékeny egyénnek különösen érdekes. írhatnál még a japán nőket és férfiakat illető megfigyeléseidről.

Dharma · http://arcadia.blog.hu 2008.05.21. 11:10:53

Respect... Az egyik kedvenc blogom ez itten...
A stílus tetszik, Japán tetszik, mi baj lehet?

Enci 2008.05.21. 23:17:54

Szivesen látnánk az új cipőt, azaz a fotóját. Mindenesetre az ernyő szuper japános, s a kalap is igen meggyőző.
Nagyon reméljük, hogy időnként hanyagolod a tanulást, s testednek-lelkednek üdítő elfoglaltságot keresel/találsz!