HTML

SzívemcsücskeJapán

Ismét itt vagyok szívemcsücskeJapánban. Régi vágyam teljesült az EU jóvoltából. ETPs ösztöndíj, 9 hónap tanulás, küzdelem, kaland és vidámság. Szeretném megörökíteni. Íme hát egy darabka Japánból az én gyakran bepárásodó szemüvegemen keresztül...

Friss topikok

  • utazgatok.hu: saját élményeim a japán WC-kről: utazgatok.hu/andras/3846/japan-munka-megszallottsag-technologia-... (2016.02.05. 13:42) Ahova a király is, császár is...
  • Huffnágel Pista: @Szivemjapan komment: Japánban már nem divat a pina - második, befejező rész klou.tt/3qyf6uj2170p (2015.03.11. 19:07) Félúton hazafelé...
  • Buku3: A fehér kimonó neve: 白無垢, vagyis shiro-muku. (2013.09.14. 00:01) Esküvő Japánban
  • totyii: a helytelensegert bocs (2010.02.27. 14:55) Szumó a színfalak mögött I.
  • Umi: "Rögtön útbaigazított minket, majd a tárgyra tért – are you married?" hát ezen jót nevettem XD no... (2010.01.23. 18:03) Buyou

Linkblog

2008.07.16. 13:55 Japanna

Vihar utáni csend

Elmentek a franciák!!! A Sakura házban ismét csend és béke honol!!!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Elővigyázatosságomból adódóan az elmúlt hét a vártnál csendesebben, köszönés és eseménymentesen zajlott. Én megtettem minden tőlem telhetőt, kedvenc tálkáim a polcon pihentek, és alapvetően nem követtem el nagyobb baklövéseket azon kívül, hogy fogat mertem mosni s így zajongtam miközben őkegyelme a konyhában skypeolt. Francia barátom természetesen nem tartotta be ígéreteit, a teli hamutál egész héten a konyhaasztalon bűzölgött, s bár a kisördög az én fülembe is sugdosott, mégsem követtem az úrfi módszereit, s nem borítottam az egészet kupacot a lábtörlőjükre. Azt gondoltam, hamarosan úgyis vége a megpróbáltatásoknak. Na meg az egy fejnyi magasság- és 40 kilónyi súlykülönbség (az ő javára) sem kecsegtetett jó eredménnyel. Utólag bánom már a kedvességemet. Búcsúzóul ugyanis - míg én iskolában voltam - ő a hamutál teljes tartalmát az én polcon lévő tálkámba ürítette, majd mint aki jól végezte dolgát, távozott. Most már megértem azokat, akik hirtelen felindulásból képesek embert ölni. Egy pillanatra bennem is felmerült, hogy felbérelek egy jakuzát, de aztán a költségeket végiggondolva mégsem léptem erre az útra.

 

Közben az jár az eszemben, esetleg mégis bejöttem ennek a srácnak, és csupán a szimpátiáját szerette volna kifejezni. Szellemi szintje azonban megrekedt az alsótagozatosokén, s így udvarlásként csak ezeket a copfhúzogatós, bokánrugós módszereket ismeri.

 

Viszont jó dolog is történt, hisz a párocska a vártnál egy nappal korábban távozott!!! A kalkulációmban megfeledkeztem ugyanis a Sakura ház egyik gyenge pontjáról, miszerint kijelentkezni, kulcsot leadni csupán délelőtt 10 óra után lehet. Az európai repülőgépek általában délelőtt indulnak, késői kicsekkolással elérhetetlenek, így aztán az utolsó éjszakát mindenki valamely másik hotelban tölti. A Sakura ház vezetősége persze leleményes, mert jó pénzért a Sakura Hotel szolgáltatásai is igénybe vehetők. De azt hiszem, ez a rugalmatlan kijelentkezési szabály kellőképp bosszant mindenkit, így aztán többnyire senki sem él a kedves meghívással.

 

Az elutazás előtti nap azzal telik, hogy a távozó kitakarítja a szobáját (hááát), kimossa az ágyneműjét és elszámol minden ingósággal. Aztán fogja a nehéz cókmókját és megpróbálja elszállítni valahova, ahonnan másnap majd ismét továbbcipelheti a repülőtérre. Nem volt még a házban olyan lakó, aki ne mérgelődött volna a kellemetlenségek miatt. De a szabály az szabály...

 

Viszont néha megszeghető.

Ha nem is ez, hanem egy másik, miszerint ha valaki a szobánkban alszik, éjszakánként 2000 yen megfizetésére köteles. Természetesen nem nekünk...

 

Ez az a szabály, amit én már többször is áthágtam, szerencsére ugyanis az eddigi lakók közül senki sem hasonlított a francia párosra, s így vidáman építettük a kapcsolatokat. És annyi jó ember megfordult itt. Így aztán szívesen ajánlottam fel a kiköltözőknek a szobámban lévő pót futont, vagy az esetleges csomagmegőrzést. Nem vártam ugyan fizetséget, mégis sikerült már egész komoly készleteket megörökölnöm. Törölközőtől kezdve hálózsákon és hátizsákon át sokminden szállt már rám, cukorból, sóból és szójaszószból pedig egész tetemes készleteim halmozódtak fel. Bár a szójaszósz készletem - Stephannak hála - az utóbbi időben egy kissé megcsappant (naná, hogy nem a sajátját fogja szétlocsolni), azért még így is biztos vagyok benne, hogy a hazamenetelemig nem szorulok támogatásra. A cukor- és sókészletet szabad felhasználásúvá tettem, mégis ki fog tartani még egy jó darabig.

 

Egyébként a szobám előző bérlőjétől is igen érdekes dolgok hagyományozódtak rám. A srác valószínűleg szeretett főzni, mert komoly fűszergyűjteményében még a paprika is szerepelt (Hangari no gurashu, sarada no doresshingu - felirattal ellátva), nem beszélve a már korábbi irományomban is felbukkanó "after death" szószról.

 

 

 

Itt lakni tényleg vidám dolog, sokféle ember jön és megy. Itt volt Sara, a portugál barátnőm, akivel egyazon napon költöztünk be, és aki vidámságával megkönnyítette az első igen nehéz időszakomat. Aztán itt járt Scott, az amerikai srác, aki játéktervezőnként mindenféle szuperman-eket és egyéb hősöket tervezett és készíttetett itt Tokyoban, ahol méregdrágán kapkodják el ezeket a kézzel festett figurákat.  

 

Nagyon szerettem Jelenát, a szerb nőt, aki aikido tanárként maga is tanulni jött egy hónapra, és rengeteget tudott mesélni a belgrádi bombatámadásokról és elképesztő inflációról, valamint az egy hónapos észak-koreai látogatásáról, ahol hivatalos vendégként végigmutogatták neki az országot. A múlt héten kiköltöző svájci Michaelről is csupa jó emlékem maradt (így aztán a hétvégén szívesen kölcsönadtam neki is a futonomat)

És továbbra is itt van Duncan, az angol srác, aki által bepillantást nyerhetünk a japán underground zenei kultúrába, aztán itt van Miki, akivel együtt tanulunk ezen a programon, és itt lakik még Baptiste, egy aranyos francia programozó fiú is.
 

És ma beköltözött Pulin, egy újabb francia lány, aki első látásra kissé hippysnek és kedvesnek tűnik. Legalábbis szépen köszönt és bemutatkozott... Hát idáig jutottam. Sosem gondoltam volna, hogy elérem budapesti szomszédom és lakásőrzőm, a mindent tudó Panni néni szintjét, aki hosszan tudott áradozni az egyik volt barátom intelligenciájáról. Mint kiderült, beszélgetni ugyan sosem beszélgettek, de a srác mindig nagyon szépen köszönt...

 
(közben itt az egyik legújabb kedvencem képe)
 
 

Így élünk hát vidáman a csendes napokon. Nagyon fennakadásaim már csak a japán bürokrácia vagy inkább döntésképtelenség, - általunk, nyugatiak által néha megmagyarázhatatlan - rugalmatlanság következtében vannak. A kezdeti nehézségeket legyőztem, lett bankszámlám, de a szolgáltatás hálójába még mindig gyakran belegabalyodom.

 

Mindig gondot jelent például, hogy a kitöltött formanyomtatványokat saját szignómmal hitelesítem. Először úgy tűnt, saját pecsét - japánul inkan - nélkül még bankszámla nyitására se vagyok képes.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A japán vezetéknevek többsége 2 esetleg 3 kanjiból tevődik össze, és a variációk száma nem oly végtelen. Biztos van sok tízezer - ha nem százezer - Suzuki meg Tanaka szan, hogy a Nakamura-król és Ikeda-król ne is beszéljek. Szinte minden papírboltban kapható tehát Suzuki vagy Tanaka felirattal ellátott apró körpecsét (a keresztneveket nem vezetik rá), de a ritkább nevekét is napokon belül elkészítik. Próbáltam már kipuhatolni, vajon hogy a csudába különböztetik meg ezeket a pecséteket, mivel sorszám egyiken sem szerepel, de eddigi tudakozódásom nem járt eredménnyel. Azonban állítólag nincs két egyforma inkan, így a tévedés kizárva. A hivatalos aláíráshoz nem kell más, mint vásárolni egy nevünkkel ellátott pecsétet, és azt hitelesíttetni. A hitelesítés általános módját nem ismerem, de a banknál nem kell más, mintsem egyetlen ívet lepecsételni és azt mondani, mától kezdve minden banki papíromat ezzel a nyomattal fogom szignálni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Így történhetett meg aztán, hogy bankszámlanyitáskor a kedves tisztviselőnő mindenképp valamilyen pecsét vásárlására próbált rábeszélni. Szerinte nem kell mást tennem, csupán választanom egy nekem tetsző nevet, lehetek én is Tanaka szan vagy Suzuki (ezt a vásárláskor senki sem ellenőrzi), és a boltban máris boldog tulajdonosa lehetek egy új pecsétnek. Gondolom, a vásárláskor valamilyen okmányt csak be kell mutatni, mindenesetre pecsét ügyben bármilyen néven futhatok.

 

Mivel szerettem volna mielőbb bankszámlát, ragaszkodtam a saját kézi aláírásomhoz, de lehet, gyorsabban túljuttam volna a procedúrán ha közben elugrom valamelyik közeli papírboltba. A kisasszony ugyanis személyesen nem dönthetett az aláírásom engedélyezése ügyében, így aztán több feljebbvalót végigjárva végül a fiókvezetővel és egyéb érintettekkel együtt bevonult egy különálló helyiségbe. Ott aztán alaposan megvitathatták az esetet, de végül engedékenynek bizonyultak, s saját aláírásommal együtt regisztrálódtam a rendszerben.   

 

Azóta már van bankkártyám és mobilbanking-olni is tudnék, ha a többszöri sikertelen kísérlet után végre megfejteném a belépési szabályt. A bankkártyám sem mindig használható, de ez a nagy banki egyesülések utáni rendszer-összehangolási munka eredménye. Folyton meglepnek azzal, hogy péntektől hétfőig nem működnek a bankom automatái, de ilyenkor a teljes számítógépes rendszer is leáll, így sehonnan sem tudok pénzhez jutni.

 

 

 

 

 

 

 

 

A rendszer összehangolásával még jócskán van gond, így aztán hiába fut egy bank neve alatt rengeteg fiók, nagyon kell figyelni, melyik fiók kihez tartozott valaha. Tranzakciót indítani ugyanis kizárólag az azonos múlttal rendelkező bankfiókokban lehet. Ezzel már többször megjártam, igyekszem is figyelni, illetve nagy ívben elkerülni a bankot és megfelelő mennyiségű készpénz tartani magamnál (mert a bankkártyámmal amúgy sem lehet fizetni).

 

(1 yen= 1,4 forint)

Ma azonban kénytelen voltam visszamenni. Néhány hónappal ezelőtt ugyanis rendszeres átutalási megbízást adtam, hogy a lakbéremet havonta automatikusan utalják. Némileg hosszadalmasan - mivel nincs inkan-om, így körülményesen is, ismételt zárt ajtók mögötti tárgyalással - sikerült abszolválni a feladatot. Szerencsémre a Sakura ház ugyanezt a bankot veszi igénybe, így aztán az azonosításban és átutalásban nem lehet fennakadás. Itt amúgy nem oly sokjegyűek a bankszámlaszámok, mint Európában. A rövid bankszámlaszámok a bankfiókok nevéhez és sorszámához kapcsolódnak. Ettől szerintem bonyolult és nehezen kezelhető a rendszer, de biztos van valami logikája, hogy így alakult.

 

A múlt héten megpróbáltam megszüntetni a megbízást. Bementem a bankba és szóról szóra kitöltöttem ugyanazt a sokféle azonosítót tartalmazó nyomtatványt, amit az átutalás elindításakor kellett leadnom. A különbség csupán annyi volt, hogy az utalás indítása helyett az utalás megszüntetése rubrikát kellett bekarikáznom. Ezt követte a kisasszony ismételt eltűnése, majd mosolygós felbukkanása. Az akciót engedélyezték, a papírokat egyeztették (nálam volt a korábbi indítási szelvény is, ezt is bekérték). Csupán azt kérték, a korábbiakkal ellentétben legyek szíves az ő bankfiókjuk nevét latin betűk mellett katakanával is feltűntetni. Mindezeken túljutva boldogan távoztam.

 

Körülbelül egy óra múlva hívott egy kedves női hang, hogy legyek szíves visszafáradni a bankba. A saját adataim rendben vannak, a cégnév, cégcím, utalt összeg, számlaszám, bankfiókkód és még ki tudja mi minden stimmel, de a bankfiók hosszú nevéből egyetlen betű kimaradt. Így aztán nem tudják elfogadni a törlési megbízásomat. 10 percnyi telefonos vita után feladtam. Meg kellett értenem, a leadott papír alapján nem lehet beazonosítani, hogy a bankszámlámhoz tartozó egyetlen rendszeres átutalási megbízásból melyiket is töröljék...

 

Persze a bankok itt is felhasználóbarát módon, reggel 9től délután 3ig működnek. Így aztán boldog lehettem, hogy a mostani lazább órarendem miatt egy hét után végre sikerült visszatérnem a tett színhelyére. (A kisasszony kedvesen felhívta a figyelmemet, hogy ha helyettük másik fiókba megyek, ügyeljek a fiók történelmére...)

 

Azért persze kedvesen aggódtak ám értem. Egy visszahívhatatlan számról rendszeresen hívogatták órák alatt a telefonomat, hogy megtudják, melyik nap is fogok befáradni.

 

 

 

 

 

Ma megkönnyebbülten fogadtak, úgy tűnik, arcról már ismernek. Be sem kellett mutatkoznom, azonnal előkerült a múlt heti papír, amire - kézjegyemmel ellátva- rávezettem azt a hiányzó U betűt. Szerencsés vagyok, hogy távoztamkor a kisasszonynak eszébe jutott, a megbízási dátum is módosításra szorul, így aztán még a kapuból visszaugrottam egy szignált 6-osért.

 

3 komment

Címkék: japán bank ház sakura inkan (pecsét) nevek


A bejegyzés trackback címe:

https://szivemcsucskejapan.blog.hu/api/trackback/id/tr99570944

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csuri 2008.07.17. 10:48:15

És még mi sírunk hogy miylen embertelen a bürokrácia??
Amit a bankrendszerről írsz, az elképesztő.
Azt hittem, hogy ha valahol, hát Japánban ügyfélbarát és normális a banki szolgáltatás - hát, a leírtakból nem ez jön le.
Akkor már a hazai bankolás sokkal egyszerűb, gördülékenyebb és normálisabb, imho.
Kitartás Anna lelkem! Egy nagy türelempróba is neked ez a kintlét, ezután (bizonyos dolgokban...) felüdülés lesz a mi kis koszos keleteurópánk...

Puszillak!!

BariIldi

bogi 2008.07.31. 18:44:09

Anna kedves, nagy élvezettel olvasom a blogod (csurtuséknál leltem rá), csak azt kérdezném, hogy nem lenne jobb a "tovább" linket használni a postjaidban? Tudod, az első egy-két bekezdés után beszúrod, aztán a kezdőlapon csak annyi látszik. Praktikus szerintem, mert könnyebben töltődik be az oldal! Egyik törzsolvasód: bogi

Enci 2008.08.03. 19:22:29

már nagyon várjuk a folytatást!!!!