HTML

SzívemcsücskeJapán

Ismét itt vagyok szívemcsücskeJapánban. Régi vágyam teljesült az EU jóvoltából. ETPs ösztöndíj, 9 hónap tanulás, küzdelem, kaland és vidámság. Szeretném megörökíteni. Íme hát egy darabka Japánból az én gyakran bepárásodó szemüvegemen keresztül...

Friss topikok

  • utazgatok.hu: saját élményeim a japán WC-kről: utazgatok.hu/andras/3846/japan-munka-megszallottsag-technologia-... (2016.02.05. 13:42) Ahova a király is, császár is...
  • Huffnágel Pista: @Szivemjapan komment: Japánban már nem divat a pina - második, befejező rész klou.tt/3qyf6uj2170p (2015.03.11. 19:07) Félúton hazafelé...
  • Buku3: A fehér kimonó neve: 白無垢, vagyis shiro-muku. (2013.09.14. 00:01) Esküvő Japánban
  • totyii: a helytelensegert bocs (2010.02.27. 14:55) Szumó a színfalak mögött I.
  • Umi: "Rögtön útbaigazított minket, majd a tárgyra tért – are you married?" hát ezen jót nevettem XD no... (2010.01.23. 18:03) Buyou

Linkblog

2008.09.01. 14:33 Japanna

Hétköznapok apró örömei

(Végre megszerelték a blogom, és fel tudom tölteni ezt az irományt, ami még a hétvégén készült! Az utóbbi időben kész stressz lett ez a blogolás, hol csak belépni nem tudok, hol meg elvesznek az anyagaim... De végre itt vagyok!)
 
Muszáj büszkélkednem!

Hétfő este másodszor is nagynéni lettem, megérkezett a bátyámék kislánya, Kata! Légy üdvözölve kicsi lány! Kezdem azt hinni, az én Japán útjaim beindítják a családi gyermekáldást. Akkor volt ilyen termékeny időszak, amikor 5 éve kint töltöttem a nyarat. Most ismét három hét alatt 3 kis lénnyel gazdagodott a család - minden hétre egy baba. Kata, Linda és Márk, Isten hozott! És persze 4 hete betoppanó Boglárka - nem vagy vérrokon,  mégis a családhoz tartozol! Téged sem köszöntöttelek még kis druszám, pici Anna, bár te a 4 hónapoddal már komoly nagylánynak számítasz! És téged sem kicsi Sam, pedig te is az ittlétem alatt születtél, csak már 5 hónapja… (Van még 3 bent lapuló babó, egyikőjük szeptemberben jön, de a többiek születésére remélem, már hazamegyek.)

Szeptember elsején lesz 6 hónapja, hogy megérkeztem. Olyan távolinak tűnik már, és közben mennyi minden történt odahaza – is…

Ismét elrohant egy hét, és még egy sort sem írtam. Végre valamennyire beindult az élet az irodában, kedd délutántól megtaláltak a feladatok. Először csak egy-egy kisebb munkába vontak be - mások által készített anyagokat kellett kiegészítenem -, de szerdán végre kaptam egy nagy kupac iratot, és ezek alapján egyedül kellett nekilátnom egy eladásra szánt cég teljes bemutatását szolgáló anyag összeállításának. Ez már valami - örömködtem. Azóta is próbálom megőrizni töretlen lelkesedésemet, ami azért némi energiát igényel, mivel naponta 8 órán át csendben bíbelődni ezekkel a papírokkal kissé megviseli az agyamat és a szememet. Péntek délután végre kijelöltek mellém valakit, egy idősebb de itt új munkatársat, aki beszáll a feladatba, ellenőrzi és továbbfejleszti az excel fájljaimat, ötletelhetünk, egyebek.

A főnök azt mondta, ezzel az emberrel beszéljük át a dolgokat, amitől nagyon fellelkesültem, aztán picit lehűtött, hogy az illető viszont úgy gondolja, gondolkozzam egyedül, aztán mailben küldjem el az ötleteimet…

Miután 3 hétig tanulmányoztam, hogy is néznek ki új munkahelyem a pénzügyi összefoglalók, az is meglepett, hogy leendő partnerem teljes egészében újragépeli az általam bevitt számokat. Úgy tűnik, ő az előző helyén más formátumhoz szokott, és ahelyett, hogy picit átalakítaná az én anyagomat, képes órákon át újra bepötyögni azt a rengeteg adatot. Én eljöttem a munkaidőm végén, ő még az anyag felénél sem tartott. Képzelem, mikor keveredhetett haza.

Lépten-nyomon belebotlok ebbe a mentalitásba, az idő ilyen mértékű elpocsékolásába. Eddig majd minden nap kaptam valami kisebb feladatot, ami egy már létező, valaki által megírt, megszerkesztett anyag újraírása és újraszerkesztése volt. A mi cégünk készít egy anyagot, amit a megrendelő áttanulmányoz, majd számítógéppel írt észrevételeit, hosszú beszúrásait kinyomtatja, lefaxolja, cégünk munkatársai pedig zokszó nélkül pötyögik be az új bekezdéseket. Értem, hogy a fax hivatalos változat, az elektronikusan küldött anyagokat manipulálni lehet, esetleg elvész egy-egy fontos szó, ami később vitát okozhat, biztonságosabb tehát a kinyomtatott anyag. De miért nem lehet a kétféle kommunikációt együtt használni, a faxon küldött anyagokat elektronikusan is a rendelkezésünkre bocsátani? Ha gyártásról, késztermék előállításáról van szó, minden perc és másodperc rövidítés számít, ha gépelésről és egyéb élőmunkáról, mintha korlátlan idő és energiák állnának rendelkezésre… Ezen – úgy tűnik – rajtam kívül senki sem akad fenn.
 
(Néha úgy érzem magam, mint ez a kis mókuska, aki a metróban figyelmezteti a kedves utasokat - csak óvatosan...)

A hivatalos anyagok tanulmányozására egyébként nagyon kell koncentrálnom, főleg a faxolt anyagok teszik próbára a szememet. A japánoknak, - aki már távolról, a formájukról felismerik a kanjikat vagy következtetnek a szövegkörnyezetből - , nem okoz túl nagy gondot ha összefolyik a kép, de ha én nem jövök rá azonnal az olvasatra, akkor csak az elektronikus szótáram segít – hetne, ha le tudnám rajzolni a vonásokat… De épp ez a probléma, az egész egy nagy paca, semmi más.

Persze van egy csomó szórakoztató dolog is, az egyik hivatalos anyagban például a cégjegyzékszám, képviselők neve, lakcíme stb. mellett még azt is feltüntetik, hogy az illető házas ember-e, hova járt iskolába, hol dolgozott korábban, milyen képesítései vannak, és persze mi a hobbyja. Ez utóbbitól hangos nevetésre fakadtam, eszembe jutott, micsoda hisztéria lenne ebből otthon, minimum 3 vezércikk és persze az Állampolgári Jogok Országgyűlési Biztosának is jutna pár heti tennivaló. Próbáltam elmagyarázni a csodálkozó kollégáknak, mi is olyan vicces ebben, de csak kényszeredetten mosolyogtak, - hát persze, hogy fontos információ a házasság és az igazgató hobbyja.

Tudom, hogy ők meg a mi „anyja neve” rubrikánkon szoktak fennakadni, és persze megadják a kedves mama férjezett nevét. Hát már régen nevet váltott, minek akkor a régi családnév?

A nevek dolga egyébként szerintem valami olyasmi, ami az elkövetkezendő években nagy változáson fog keresztülmenni... Érdekes, hogy valaha csak az arisztokratáknak és szamurájoknak volt rendes családnevük. A császári családnak nem, sőt ma sincs, csak akkor kapnak valami "tisztességes" nevet, ha kilépnek a családból,  például  férjhez mennek valami polgári átlagemberhez. 

Az alacsonyabb kasztba tartozó iparosok, földművesek, és kereskedők szintén nem rendelkeztek családnévvel, - ha kellett - leginkább a születési helyük vagy az apjuk keresztneve alapján emlegették őket (Matsuhiro fia Junichiro). Csak az 1870-es években vezették be, hogy minden familia saját nevet kapjon. De nem volt szabályozás, így aztán lett is vagy 100 ezer variáció. Pár éve rögzítették a nevekbe bekerülhető kanjik számát, így csak körülbelül 2500 féle jelből lehet válogatni. Viszont kiderült, hogy kimaradt néhány ősi írásjel, úgyhogy most épp megy a vita, hogyan reformálják meg a törvényt.

A híres család és név fennmaradása mindig is nagyon fontos volt, ezért – főleg gazdagabb családokban – nem volt ritka az örökbefogadás, a leánygyermekkel házasodó férj saját fiúvá fogadása. Ez néha még ma is így megy.

Amióta bevezették a névrendszert, a házasodó nők többsége mindig felvette a férje családnevét, és még ma is ez a szokás. De ahogy néhány évtizede odahaza, úgy itt is beindultak az ellenfolyamatok, és vannak asszonyok, aki szeretnék megtartani leánykori nevüket. (Gondolom, az utóbbi években  rohamosan romló válási statisztika is erre motiválja a nőket.) De ez megint egy olyan ügy, ami szembemegy a társadalmi elvárásokkal, ezért – bár jogilag már nincs akadálya - csak a bátrabbak merik megkockáztatni. Tanárnőm - akinek tegnap volt az esküvője, amiről hamarosan beszámolok, csak kell hozzá néhány szabad óra - nagyon különleges,  szép névvel rendelkezik. Amikor a névváltozásról faggattam, azt mondta, ő legszívesebben megtartaná a nevét, sőt az iskolában továbbra is ezt szeretné használni, de hivatalosan nem tartja meg, mert mit szólnának hozzá…

Pár hónapja az egyik Pecha-kucha nighton végignéztem egy rövid előadást arról, hogyan ment hozzá Yoshida kisasszony Yoshida úrhoz Kyotoban, a Yoshida szentélyben. Az ifjú feleség a fotókkal azt is bemutatta, milyen papírtengeren kellett átgázolnia mialatt hivatalosan is Yoshidáról Yoshidára változtatta a nevét – némileg viccből, némileg a tradíciók miatt…

(A Pecha-kucha night egyébként egy Tokióból induló de már Budapesten is működő civil  kezdeményezés, ahol mindenféle művészeti ág hivatalos és önjelölt alkotói havonta, 20 fotóval, 6 és fél perc alatt mutatják be munkáikat – mindenkinek ajánlom!)

A hivatalos anyagokban lévő nevek érdekesek, de a legtöbbet nem tudom kiolvasni, sőt gyakran a kollégák se. Így aztán úgy viszem gépbe őket, hogy egyesével megpróbálom elővarázsolni a kanjikat. Szerencsés vagyok, ha ismerem legalább a kanjik önálló olvasatát, de ilyenkor se mindig dobja fel őket a gép, mert sok kanjit nem használnak önállóan, csak valami másikkal együtt. Ilyenkor beírom azokat a szavakat, amikben előfordulhat az adott jel, aztán a felesleges karaktereket egyesével törölgetem. Némileg hosszadalmas, de eredményes folyamat.

A címek még kacifántosabbak. Boldog vagyok, ha adnak irányítószámot, akkor az interneten próbálok találni valami olyan oldalt, amin szerepel egy hasonló város, városrész, kerület stb. neve, és a netről másolom be a hosszú megnevezést. (Micsoda szerencse, hogy nincsenek utcanevek! Így persze könnyű eltévedni, viszont ha még az utcákat is híres emberekről neveznék el, már senki sem tudná kiolvasni a címet.) Ha nincs irányítószám, akkor is addig kutakodom, míg a néhány felismert jel segítségével meg nem találom a közelítő címet. A kollégák csodálkoznak, mennyire ismerem a japán emberek és települések nevét, pedig gyakran fogalmam sincs, mit is írtam be.

 

Az évszámok – na az még egy összevisszaság. Bár áttértek a Gergely-naptárra - ráadásul ugyanolyan logika alapján, mint amit mi magyarok is használunk, először az év, aztán a hónap, és végül a nap következik - , az évek megnevezésében hol Krisztus születése, hol a Császár beiktatása a viszonyítási pont. Én 1975-ben, Hirohito császár uralkodásának 50. évében, Showa 50-ben születtem (ejtsd sóva, vagyis felvilágosult béke), most pedig már Heisei 20-at írunk (ejtsd heiszei, egyenletes teljesítés, ez Akihito császár időszaka). A legtöbb hivatalos anyagban a japán időszámítás szerepel, de ha bárki külföldi vonódik be, akkor megkezdődik az átszámolás, ami gyakran kudarcba fullad. Az iskolákban kétféle évszámmal tanítják a történelmi eseményeket, de persze a legtöbb diák örül, ha a japán változatot sikerül megjegyeznie, így nem csodálom, hogy a világtörténelem dolgában olyan elveszettnek érzik magukat.

Az irodában kezembe nyomott anyagokból látom, hogy még a képzettebbek is gyakran belevesznek a számok tengerébe. Nem tűnt fel annak, aki átírta az évszámokat, hogy a cégvezető 5 éves korában még nem végezhetett az egyetemen?

 

Ilyesmikkel szórakoztatom magam. Sajnos az elmúlt 2 hét összes szabadtéri programjáról le kellett mondanom. Nincs más ugyanis, csak eső, eső meg eső. Szokásos, hogy szeptemberben minden nap esik, de az idén korábban köszöntött be ez az időszak. Aznap kezdődött, mikor Péter elment. A gépe 2 óra késéssel indult a hatalmas felhőszakadás miatt. És azóta sír az ég. Nem lehet kirándulni, tervezni, csak a múzeum maradt. Tegnap is elmosta a víz a szamba-fesztivált, amire az esküvő után készültem.  

(Viszont az esőnek hála megismertem ezt a csodás kávézót. Teljesen beleszerettem a  dizájnba.) Ez a hét kifejezetten az esőről szólt, szerdán picit előbújt a nap, tegnap is mosolygott egy-két órát, sőt ma is, de egyébként folyamatosan hullik valami, leginkább persze szakad, és dörög és villámlik. Olyan érzés, mintha épp egy hatalmas zivatar érkezne, ami majd hamarosan továbbáll, de ha egyszer rákezdi, akkor még 10-12 óra múlva is iszonyatos a lárma. Péntek este itt csaphatott le a mennykő a házunk körül, félelmetes volt ahogy a nyitott ablakom és a meglehetősen közeli szomszéd ház fala között vízszintesen cikáztak a fénysugarak. Duncan a konyhaablak előtt látta ugyanezt, és mindketten éreztük azt a feszültséget, vibrálást, amitől nekem még egy óra múlva is zsibbadt a kezem.

Mi lesz, ha jönnek a tájfunok?

 

5 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://szivemcsucskejapan.blog.hu/api/trackback/id/tr86643208

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sara · http://moshimoshiii.blogspot.com 2008.09.12. 01:24:25

I sure hope it is a cosmopolitan in your hand!

(and well, I was hoping for an english translation from your birthday message but... :((()

Gábor 2008.09.22. 23:58:34

A törtéhelmi hűség kedvéért megjegyzem, a családnevek ügyében alig 100 évvel előzzük meg a japánokat, hiszen nálunk II. József császár 1770 körül rendelte el a családnevek kötelező használatát, azelőtt többnyire az arisztokratáknak volt csak családneve. Korábban a köznép körében inkább nemzetségnevek, vagy a szűkebb lakóhely szerinti nevek voltak használatban. A balog, búvár, kovács, cseh, stb. nevek csak a személyre vonatkozó ragadványok voltak, amik nem kötelezően öröklődtek. Kovács Lajosnak a béna fia lehetett Balog Lajos stb. Az ősi nevek megörzési vitáját pedig a 19. század végén folytatták és zárták le.
A naptárral kapcsolatban Európában hasonló káosz uralkodott kb. az 1700. évig. Nálunk is csak 1680 körül vált általánosan elfogadottá a Gergely naptár. Azelőtt a Julianus mellett használták a Nagy Sándor (Alexandrosz) féle, valamint egyéb helyi királyi, császári naptárakat, melyeknek egyeztetését a maguk korában nem tudták tökéletesen elvégezni. A korabeli konvenciók így természetesen hibásak, a hiba olykor 300-350 évet is kitesz. De aki ma ebben rendet szertne vágni, az a MTA történészeivel találja magát szemben. Ők ismerik a tutit, a többieknek kuss. Japánban a tudományos akadémiának nyilván nincs akkora tekintélye, ezért mindenki olyan időszámítást használ amilyet akar.
A házasság alkalmával felvett új nevek körül nálunk is hasonló "ökörségek" vannak, mint odakint. Nem részletezem, de Szabó Andrea, férjhez ment volna Szabó Lászlóhoz családnév változtatással, keresztnév megtartásával. Andi esküvő előtt felderítette az ügyintézési tortúrát, végül szerencsére az esküvő is elmaradt, az államigazgatási hülyéskedésre nem kerülhetett sor, de semmivel sem lett volna egyszerűbb és kevesebb, mint Japánban.

Noncsi 2008.09.25. 19:13:55

Ebből én csak egyet nem értek: ha valaki Szabó volt és később is az akar lenni, miért nem marad egyszerűen Szabó?????? Ez azért olyan mondvacsinált probléma, nem??? Most komolyan...

roziamopsz 2008.09.25. 20:02:09

Szia! most leltem rá a blogodra, nagyon tetszik!

Treer-Windisch Család 2008.10.12. 21:58:27

Panni, örömmel jelentjük Treer Virág érkezését. Oktober 8. 20.30.
3750 gramm, 54 cm. Mindenki jól van.

Szia

Berkenye utca