HTML

SzívemcsücskeJapán

Ismét itt vagyok szívemcsücskeJapánban. Régi vágyam teljesült az EU jóvoltából. ETPs ösztöndíj, 9 hónap tanulás, küzdelem, kaland és vidámság. Szeretném megörökíteni. Íme hát egy darabka Japánból az én gyakran bepárásodó szemüvegemen keresztül...

Friss topikok

  • utazgatok.hu: saját élményeim a japán WC-kről: utazgatok.hu/andras/3846/japan-munka-megszallottsag-technologia-... (2016.02.05. 13:42) Ahova a király is, császár is...
  • Huffnágel Pista: @Szivemjapan komment: Japánban már nem divat a pina - második, befejező rész klou.tt/3qyf6uj2170p (2015.03.11. 19:07) Félúton hazafelé...
  • Buku3: A fehér kimonó neve: 白無垢, vagyis shiro-muku. (2013.09.14. 00:01) Esküvő Japánban
  • totyii: a helytelensegert bocs (2010.02.27. 14:55) Szumó a színfalak mögött I.
  • Umi: "Rögtön útbaigazított minket, majd a tárgyra tért – are you married?" hát ezen jót nevettem XD no... (2010.01.23. 18:03) Buyou

Linkblog

2008.10.30. 14:59 Japanna

Matsuri - a lazítás színtere II.

Matsurikban enni különleges élmény, amit nem szabad kihagyni.

(Én  nem csak az ízeket szeretem, hanem elnézegetni az arcokat, akik a pultok mögött állnak. Olyan megnyugtató  a  sok szürke illetve fekete öltönyös "szarariiman" (salaryman) és "oeru" (OL, office lady) után  igazi, karakteres embereket látni. Persze  többnyire nem örülnek ha lefotózom őket, némelyikük egészen megharagszik,  mint ez a pasi, aki majdnem elzavart a helyszínről. )

 

A hivatalos közlés szerint 2 hete őszi matsurit rendeztek a Yasukuni szentélyben. Kíváncsi is voltam, ráadásul a szülőknek is szerettem volna megmutatni, milyen is egy igazi népünnepély. De csalódnunk kellett, mert valahogy alig lézengtek a látogatók, és a néhány „lacikonyhás” sátron és a szokásos bolhapiacon kívül nem nagyon akadt néznivaló.

Hiába árulták, sajnos a szülők nem osztoztak az okonomiyaki (okonomijaki)iránti szenvedélyemben, így aztán más ebéd után kellett néznünk. Pedig a matsuriban én leginkább ezt az ételt szeretem, szinte nincs olyan megmozdulás, ahol ne vennék magamnak egy adaggal. Ez eredetileg Hiroshima, Osaka környékéről származik, de már mindenfelé elterjedt az országban. Persze ennek elkészítésében is vannak eltérések, ahogy vita tárgya otthon, hogy a halászlevet lehet-e/ kell-e tésztával enni.

De az okonomiyaki eleve azt jelenti, hogy „ahogy szereted”, így aztán tényleg szabad a vásár. Sokan szokták a pizzához hasonlítani, vagy a palacsintához, vagy a zöldséges omletthez. Apróra vágott káposzta adja az alapját na meg egy tojás-liszt-víz keverék, aztán van benne még sokféle zöldség, néha vékony szelet „hamu” (a szalonna nem jó szó erre), tojás, esetleg hal, és az eredeti recept (a hiroshimai) szerint sülttészta.

 

Én minden formában szeretem az okonomiyakit, főként ha társaságban magunk készítjük. Több ilyen étterem is van Tokióban, sőt a folyón hajókázva is lehet így mulatni. A résztvevők körbeülnek egy hatalmas, olajjal bekent főzőlapot (ez a teppan), a hozzávalókat kihozzák a pincérek, aztán a vendégek kezdjenek ezekkel amit akarnak. Igazából ez nem is nehéz, csak el kell dönteni, melyik stílust választjuk. Azt, hogy mindent összekeverünk és ráborítunk a teppanra, aztán várunk míg kisül, vagy szép sorjában megpároljuk a káposztát, megsütjük a lisztből és tojásból kevert alapot, kisütjük a tükörtojást, a sülttésztát, meg amink még van, aztán egyesével egymásra pakoljuk őket? A vége mindkét folyamatnak ugyanaz, rákerül a bonito, ami egy fénykorában méretes, kiszárított és leheletvékonyra vágott hal. Persze ha mostani formájában ránézünk, a bonitoról egyáltalán nem derül ki, hogy ő valaha állat és nem növény volt. Én azt szeretem, amikor a bonito a forró okonomiyaki tetején, a felszálló hő hatására táncra kel. Olyan könnyed, légies az egész. De aztán jön a kissé édes szósz, vagy majonéz, ami lelapítja, és akkor már nincs más hátra, mint hogy megegyük amit sütöttünk. A sütés jódarabig eltart, így általában már mindenki éhes lesz, de van akinek az olajszag miatt inkább elmegy az étvágya. Az biztos, hogy a lakoma után mindenki mehet hajat és ruhát mosni. Matsuriban azonban ez a veszély nem fenyeget, sőt az okonomiyaki illata csalogatja a vendégeket.

A másik általam kedvelt finomság a yakisoba (jakiszoba, vagyis sült tészta), ami azt hiszem, szójából készül. Mindenféle zöldséggel sütik össze az olajozott főzőlapon (ugyanaz a lap vagy teppan, amin az okonomiyaki készül), valamint speciális szójaszósszal öntik nyakon.

Matsuriban még nem ettem, de a yakisoba-ról a teppanyaki (teppanjaki) jut eszembe, ami húsok illetve zöldségek teppan-on való megsütése. Azért kapcsolom a két ételt, mert családoknál többször volt úgy, hogy teppanyakit ettünk, aztán a végén ami nem fogyott el, azt mind apróra vágták, előkerült a speciális tészta, és az egész maradékból yakisoba-t késztettek, hogy másnap magukkal vihessék ebédre. 

Viszont a matsuri következő népszerű étkét, a takoyakit - azaz polipgolyókat - ki nem állhatom! Palacsintatészta-szerű masszába keverik a zöldségek mellé a - szerintük apró - polipdarabokat, majd az egészet félgömb formába öntik és addig forgatják, míg golyó alakúra nem sül. Az emberek hosszan képesek várakozni erre a csemegére, én azonban rosszul vagyok ha csak rágondolok is.

Legelső japán utam második napján etettek meg ezzel a golyóval, fogalmam sem volt, mit kóstolok, csak volt a közepében valami, amit hiába rágtam, sehogy sem tudtam lenyelni. Percekig nyammogtam, aztán megtudtam, hogy egy jókora polipdarabbal küzdök. Eddig a pontig kitartottam, de itt elfogyott a lelkesedésem, és az ellenfél egy szalvétába csavarva a szemétben végezte. Bár többször megpróbálkoztam a fiatalabb generációval is, azóta se vagyok képes megbarátkozni a gondolattal, hogy lenyeljem a polipot...

...pedig sütve is adják, barátjával, a tintahallal együtt....

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A sósságok között a sülthal viszont mindig csábít...

 

 


 

 

 

 

 

 

És a yakitori, az előre megfőzött aztán pálcára húzva ropogósra sütött csirke (meg néha marha). Ez aztán a finomság. Lehet kapni picit édes szósszal bemázolva és sózott változatban is. És ki hinné, hogy ebből a fajtából az egyik legnépszerűbb a főtt-sütött csirkebőr. (Annyira nem sütik ki mint mi a tepertőt.) Az ízéről nem tudok nyilatkozni, képtelen voltam rászánni magam a kóstolásra.

 

 

 

A gyerekek és a barátnőikkel császkáló fiatal lányok megcélzása miatt a matsuriban - a fent említett egytálételeken kívül  - amúgy minden egyéb elképesztően rikító színű és ehetetelenül édes. A kagurazakai matsurin Péterrel kaptunk ajándékba valami egészen rózsaszín löttyöt, ami lényegében színezett cukorszirup volt tört jéggel keverve. Már az illata is arra utalt, hogy valami szintetikus dologról lehet szó, és hát az íze…

 

 

A japán férfiak (nem úgy, mint magyar társaik) eleve ritkán esznek édességet, süteményt, mert az édességevést férfiatlannak tartják.

A süteményellenességükhöz szerintem az is hozzájárul, hogy az itt készített, európainak vélt darabok valami lehetetlenül cukrosak, vajasak. Főként a francia konyha remekeit utánozzák, két falat után úgy érzem, a fülemen jön ki. Mondjuk én otthon sem vagyok túl édesszájú, és egyáltalán nem rajongok a vajkrémes, csupamáz sütikért. A hagyományos – kevésbé agyoncukrozott - japán finomságokat viszont nagyon szeretem, leginkább az édesbabot (anko), amit tésztába sütve gyakran árulnak a matsurikon is.

Ezt a mindig kapható, csábító, cukrozott banánt egyszer már bemutattam, de azóta is újra meg újra rácsodálkozom.

 

 

 

 

 

 

Aztán ezekre a cukormázba forgatott eper és egyéb gyümölcsdarabokra is.

 

 

 

 

 

 

 

De a műfaj csúcsa a vattacukor...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

...és mennyivel vonzóbb ilyen csomagolásban... 

 

 

 

 

 

 

 

 

Néha vannak egészen művészi különlegességek. Ez a pasi például valami marcipánszerű masszából a szemünk előtt készítette az érdekesebbnél érdekesebb figurákat. Csak meg kellett mondani, mit kérünk, és máris nekilátott a munkának. Hosszan képes voltam bámulni...

 

 

 

 

Meglepett, a vevőit mennyire nem zavarta, hogy ugyanazzal a kézzel számolta a pénzt mint amivel aztán a csemegéjüket gyúrta. Olyan disszonáns nekem, hogy a legtöbb helyen elvárják a maximális higiéniát, egy pékségben még véletlenül sem lehet csipesz nélkül nyúlni az áruhoz, és ráadásként sokszor még így is kesztyűt kell viselniük az eladóknak, a matsuriban pedig mintha még a legnagyobb koszból is képesek lennének enni. Ez a mester is jó ha tízpercenként eladott valamit, így igazán felhúzhatta volna egy pillanatra az átlátszó zacskókesztyűt. De ezt - rajtam kívül – úgy tűnik senki sem várta el.  (ez a két figura is valami rajzfilmhíresség, de én az ő nevüket sem tudom... )

Aki nem vágyik nagy evésre, és édességre sem, az vehet jeges léből előhalászható dobozos sört vagy szakét (rizsbor), és eszegethet mellé lapított halat. Helyben készítik...

 

 

 

 

 

 

Vagy az egészségesen élőknek itt van ez a finom dinnye...

 

 

 

 

 

 

 

 

...meg a büszke eladója...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://szivemcsucskejapan.blog.hu/api/trackback/id/tr61740634

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lameth 2009.01.15. 01:52:42

Szia!

Öröm olvasni a beszámolóidat! :D
Remélem egyszer én is kijutok, és magam is megcsodálhatom ezt a gyönyörű országot.
A kis sárga dög a pálcika végén Pikachu a Pokemon c rajufilmből. :)