HTML

SzívemcsücskeJapán

Ismét itt vagyok szívemcsücskeJapánban. Régi vágyam teljesült az EU jóvoltából. ETPs ösztöndíj, 9 hónap tanulás, küzdelem, kaland és vidámság. Szeretném megörökíteni. Íme hát egy darabka Japánból az én gyakran bepárásodó szemüvegemen keresztül...

Friss topikok

  • utazgatok.hu: saját élményeim a japán WC-kről: utazgatok.hu/andras/3846/japan-munka-megszallottsag-technologia-... (2016.02.05. 13:42) Ahova a király is, császár is...
  • Huffnágel Pista: @Szivemjapan komment: Japánban már nem divat a pina - második, befejező rész klou.tt/3qyf6uj2170p (2015.03.11. 19:07) Félúton hazafelé...
  • Buku3: A fehér kimonó neve: 白無垢, vagyis shiro-muku. (2013.09.14. 00:01) Esküvő Japánban
  • totyii: a helytelensegert bocs (2010.02.27. 14:55) Szumó a színfalak mögött I.
  • Umi: "Rögtön útbaigazított minket, majd a tárgyra tért – are you married?" hát ezen jót nevettem XD no... (2010.01.23. 18:03) Buyou

Linkblog

2008.12.01. 13:47 Japanna

Állásles I.

Egyelőre munkanélküli vagyok! (Itt, mert otthon minden rendben, és azt mondják, már nagyon várnak vissza…)

Persze nem csüggedek. Valahogy így is számítottam.

Amíg tanultam, nem volt időm a munkakereséssel foglalkozni, meg belépni sem tudtam volna. Úgy terveztem, majd Péter ittléte alatt belefogok a dologba, de aztán nem ment, kedvem sem volt hozzá. Azzal, hogy eldőlt, január végéig maradok, beláthatóvá és tervezhetővé váltak a dolgaim. Akkor azt határoztam el, Péter elrepülése után nem állok azonnal munkába, egy hetet pihenek, és hagyok magamnak időt arra, hogy - az egyébként valamilyen megmagyarázhatatlan okból - számomra annyira szimpatikus pékség által kínált  kevésbé szimpatikus, 800 yenes (tényleg szinte egész Tokióban legalacsonyabb) órabérhez képest valami jobban fizető állást találjak.

 

Pihenni akartam, és végül már túlpihentem magam. Alighogy Péter elment, ledöntött a lábamról a légcsőhurut. (Nem kell mosolyogni, nem a bánatba betegedtem bele - én döntöttem úgy, hogy a fogaim miatt maradok -, egyszerűen sok volt ez az év, elfáradtam.) A betegség már egy ideje itt kísértett, hetek óta tömtem magamba a homeopatikumokat és vitaminokat, de már ezek sem segítettek… Ágyba kerültem, napokig próbáltam kúrálni magam (ó, hogy hiányzott egy jó magyar könyv, a japán és angol kiadványokra rá se bírtam nézni!), de aztán csak nem sikerült a kezelés, sőt a hangom is kihagyófélben volt. Na, ennek már fele sem tréfa, most már szinte minden évben megkísért a többheti némaság, aminek úgyis orvos a vége, így aztán csak elvánszorogtam a fül-orr-gégészhez, aki még tavasszal kezelte a fülemet. Szerencsére már rutinos vagyok, és része a japán társadalombiztosításnak, így könnyen és olcsón megúsztam, már jobban is érzem magam, de sajnos ez a lehetőleg mindig messziről elkerült antibiotikumnak köszönhető.

Így lábra kapván lassú sétákra indultam, és elkezdtem hosszú órákat tölteni a neten a munkakereséssel.

Ha hosszú távon szeretnék Japánban dolgozni, ha nem is néhány hét alatt, de biztos találnék a képzettségemnek megfelelő, jól fizető munkát. Van egy internetes oldal, a Gaijinpot.com (www.gaijinpot.com), ami többnyire hosszú távú lehetőségeket hirdet, főként külföldieknek, mindenféle konzultáns és saleses, valamint asszisztensi munkakörbe. Vannak itt is konyhai vagy bébiszitteri munkák, de nem ez a jellemző. Az viszont tény, hogy sokszor követelmény anyanyelvi angolnak vagy franciának lenni, ami azért számomra megoldhatatlan.

2 másik oldal specializálódott még a külföldiekre, a Metropolis (www.metropolis.co.jp) valamint a Tokyo Notice Board (www.tokyonoticeboard.co.jp), amelyek hetente egy-egy magazint is kiadnak különféle kulturális és egyéb programokkal, érdekes hírekkel. Itt is megjelennek külföldieknek szóló hirdetések, de szinte kivétel nélkül native angol nyelvtanárt, vagy – gyakorlattal rendelkező – bárpultost, felszolgálót, hostess, táncosnőt keresnek. Utóbbiakat persze jó sok pénzért, meg néha bentlakással… Tudom, hogy gyakorlat nélkül, kevésbé rizikós bárokban is el lehetne helyezkedni Roppongin, ami a turisták és a külföldi üzletembereket megvendégelő japánok által leginkább látogatott szórakozónegyed, de azt hiszem, nem vágyom ide. Ha egy tízessel fiatalabb lennék, talán még kihívás lenne, de most hamar belefáradnék a hajnal 3-ig, 5-ig tartó műszakokba.

 

A japán munkaerőpiac eredetileg az egy életen át tartó foglalkoztatásra rendezkedett be. Voltak persze kivételek, de alapvetően a diákok az iskolából kikerülve, április elsején százával léptek be a cégekhez, az év többi részében azonban nem nagyon volt mozgás. Az áprilistól februárig tartó végzős tanév gyakorlatilag a munkakereséssel kezdődött, és általában már a nyáron mindenki tudta, hogy jövő tavasztól – élete végéig (nők esetében házasságkötéséig, esetleg az első gyermek megszületéséig) – mely cégnél is fog dolgozni. Először azt írtam, hol is fog dolgozni, de ezt vissza kellett törölnöm, mert a helyszínt sokszor senki sem tudta, a cégek gyakran helyezgették az alkalmazottaikat az ország különböző szegleteibe. Ez egyébként most is így megy, a család pedig eldöntheti, költözik vagy marad, s utóbbi esetben a késő esti hazajárás miatt amúgy is ritkán látott férj hétvégenkénti ingázóvá válik.

(Muszáj betennem néhány őszi képet, le vagyok nyűgözve a levelektől...)

A céghez belépők és ott hűségesen kitartók a legfelsőbb „kasztba” tartoznak, ők az úgynevezett seishain-ek (ejtsd szeisain, azaz rendes, főállású alkalmazott), akik után a cég magasabb nyugdíjjárulékot hajlandó fizetni, s így ők, ha eljön az ideje, magasabb nyugdíjban részesülnek.

Ha manapság lép be valaki egy céghez, gyakran választhat, hogy egyhelybenmaradós, vagy áthelyezhetős állásba kéri-e magát. A javadalmazásban természetesen jelentős különbségek vannak.

A seishaineknek régebben nagyon jó dolguk volt, ritkán fenyegette őket az elbocsátás, ami a buborék kipukkanása (1991) óta előforduló leépítések, vállalati csődök miatt most már számukra is látható veszéllyé vált. Ha azonban valaki magától lépett ki a cégből, egy másik cégnél történő seishain-ként való alkalmazása kérdésessé vált. Manapság már enyhülnek ezek a szabályok, de még mindig elég nehéz újra főállású alkalmazottá válni, és ez leginkább a munkaerőpiacra visszatérni kívánó nőket sújtja. (Erre a női vonalra most nem akarok rákanyarodni, de feszít, így egyszer még biztos kiírom magamból.)

Aki tehát nem lehet főállású alkalmazott, annak nem marad más, mint szerződést kötni egy úgynevezett hakengaisha-val, azaz közvetítőcéggel, aki ha nem is kénye-kedve szerint, de elég szabadon különböző cégekhez pakolja. Van persze innen is kiút, ha a megrendelő nagyon elégedett és nem túl konzervatív, felajánlhatja, hogy főállásba veszi a közvetített munkavállalót, ehhez azonban a dolgozónak keményen meg kell küzdenie, zokszó nélkül túlóráznia, és így tovább. Azonban aki nem szívesen vállalja a túlórát – például mert családja van (ez nem csak a nőket érinti) – annak elég kicsi az esélye, hogy ismét főállásba kerüljön. Így órabérben fizetik, de lényegesen kevesebb nyugdíjra számíthat, és ki van téve az azonnali, végkielégítés nélküli elbocsátás veszélyének. (Több ilyen botrány volt mostanában, főként teherbe esett nők kirúgásával kapcsolatban. Kikívánkozott belőlem, de megint nem akarok erre továbbmenni...).

Ma már rengetegféle közvetítő cég van, széles körben specializálódtak szakágak szerint is, s egyesek hosszú távra, mások egész rövid időszakokra toboroznak. Ezutóbbiak az én kiszemeltjeim – egyik lábként.

Egységes a közvetítőkben (akiket találtam), hogy mind csakis japánul nyújtják szolgáltatásaikat, de megkülönböztethetők például aszerint, hogy a munkaadót, vagy a munkavállalót sarcolják meg. Amikor belefogtam az internetes keresésbe, először egy olyan cégre bukkantam, amely éttermi munka esetén 2-4, üzletben történő alkalmazás esetén pedig már 16 ezer yen azonnali kifizetését várta volna tőlem (ez utóbbi elég húzós, kétnapi munkabér), így továbbálltam, de azt hiszem, keresési szempontból az ő oldaluk volt a legrészletesebb. 

Az, hogy meghatározható a minimális óradíj, legalább 100 féle munkakörből lehet választani, ezen belül is gyakorlattal illetve gyakorlat nélkül betölthető pozíciókból, természetesnek tűnt, de volt egy csomó dolog, amit nem is gondoltam volna, pedig teljesen logikus. Már a keresési szűkítés elindításakor fontos eldöntendő szempont az időbeosztás milyensége. Itt minden bolt legalább este 8-ig és persze hétvégén is üzemel, meg kell tehát határozni, heti hányszor, hány órában, milyen időintervallumban végzendő munkát keresünk, akarunk-e túlórázni, mennyi legyen az ebédszünet, számít-e nekünk, hogy adnak-e uniformist, előírják-e a haj illetve körömviseletet (ez például igen kritikus kérdés), lehet-e dohányzó az alkalmazott, fizetik-e a társadalombiztosítást, az útiköltséget? El lehet dönteni, Tokión belül milyen kerületben legyen a munkahely, vagy például megadni azt, hogy mi a mi legközelebbi metróállomásunk, és megszabni, hogy attól hány perc utazási távolságban vagyunk hajlandóak dolgozni.

  

Az is megadható, milyen időtávra szeretnénk elhelyezkedni, 3 hónapnál túl (ez már hosszútávnak számít), 3 hónapnál rövidebben, vagy maximum 10 napra.

Ezen adatok meghatározása után a rendszer rengeteg találatot dob ki, amikből kedvünkre válogathatunk. Én az éttermi illetve eladói pozíciókat néztem végig. Minden ajánlat álmaink munkájának mondta magát, sokszor ott mosolygott – ujjaival V betűt mutatva - a jövőbeli kollégák lelkes hada is. Sajnos engem nem győztek meg, pláne a közvetítői díj miatt, így aztán – némi döntéstámogató ismerettel felvértezve - másféle cég és másféle munkatalálási mód felé is néztem.

Éreztem, elsodor a rengeteg lehetőség, ezért döntenem kellett, milyen taktikához folyamodom. Keresek egy közvetítő céget, amely segítségével a teljes ittlétemre leszerződöm valahova, és valószínűleg hetente 5 napban, napi 8-10 órában ugyanazt a munkát végzem, vagy ráállok a 8-10 napos kampánymunkákra, amik 1000 yen fölött fizetnek, de csak a munkahelyem és az ágyam között ingázom, ráadásul a végén kilóg a nyelvem? Esetleg megpróbálok keresni valami környékbeli, heti 3-4 napos, 6 órás lehetőséget kevesebb pénzért, és bevállalok mell néhány 2-3 napos kampánymunkát, mert ilyen is akad?

Szükségem van a pénzre, de szerencsére nem ez a legfontosabb szempont, élvezni is szeretném az ittlétemet. Meg persze minél többféle dolgot kipróbálni, ezért a legutolsó változat, a nyugis hétköznapok, időnkénti kampánymunkák mellett döntöttem.  

Kellemes munka reményében keresztül-kasul bejártam a környéket, végigbogarászva az összes bolt, étterem és kávézó kirakatát, nem keresnek-e részmunkaidős alkalmazottakat, aztán ezen hirdetésekre alapozva, az órabér nagysága és a hely kisugárzása alapján kiválogattam a szóbajöhető helyeket. (Kagurazaka, ahol lakom,  a régi kis utcácskáiról, még mindig működő teaházairól, zártkörű éttermeiről híres. Az ilyen helyek még hagyományos módon működnek, jól nevelt és szép, még mindig kimonót viselő kiszolgálószemélyzettel, s bár már nekem is van kimonóm, azért sajnos nem pont én kellek nekik. A hirdetések fele tehát eleve kilőve.)

(A környéken, némely utcában bámultos módon keveredik az új és a régi, de ennek van valami bája...)

 

Ahogy nézelődtem, rá kellett jönnöm, hogy a hely hangulatán kívül is rengeteg dologra kényes vagyok. Bár naponta maximum 6 órát szeretnék vállalni, képtelen lennék konyhagőzben végigállni vagy tányérokkal megrakva végiglépcsőzni ezt az időtartamot, idegesít ha 3 ember van beszorítva 2 négyzetméterre egy pult mögé, nem tudom elviselni ha közvetlenül a pult fölött van a légkondi, vagy kisblúzban kell végigmosolyogni a napot egy folyamatosan tárva-nyitva álló, utcára nyíló ajtóval szemben. Sőt, ezt még nagykabátban sem vállalom. És akkor jön még a ruhakérdés, amiből – mivel fehér ingek dolgában cseppet sem állok jól – fontos ügyet csinálok. Nem szívesen költenék sokezer yent valami később sosem hordható „úttörőingre”, szeretnék uniformist kapni.

Amúgy nem csak kényelmi szempontok miatt választottam a környékemet. Nem is az utazási idő számít leginkább, bár messzire menni nem éri meg, de nehezen viselem, ha reggeli vagy esti csúcsidőben laposra préselnek a metrón (itt éppen este vártunk egy szerelvényre). Arra is rá kellett döbbennem, hogy a „fizetik-e az útiköltséget” nálam is erőteljes szempont, és ezt csak a cégek fele vállalja be, azok is csak korlátozott összegig.

Pedig az utazás elképesztően drága. Itt nincs az otthon megszokott, akárhány utazásra feljogosító havi vagy hetibérlet, mindenki annyit fizet, amennyit utazik. Van ugyan egy - számomra picit érthetetlen okból népszerű - havijegy, ami csak előre rögzített 2 megálló (pl. otthon- munkahely) közötti közlekedésre jó, bár talán azon az útvonalon előbb is le illetve fel lehet szállni. Ennek az ára 21 oda-vissza út összegében van meghatározva. A hónap hosszúságától függően egy hónapban 20-22 munkanap van. Ha minden nap csakis ingázom, nem megyek el máshova a városba és térek haza más útvonalon, akkor is előfordulhat, hogy valamiért nem megyek be dolgozni, vagy hétköznap is munkaszüneti nap van, és akkor már nem éri meg. Szerintem. Mert nem kalkuláltam a hétvégékkel, amiből sokan munkanapot csinálnak…

 

Japán BKV sincs. Csak metróféle viszonylatban 3 cég nyújtja szolgáltatásait, az ő vonalaik – vagy 20 darab – keresztül-kasul behálózzák Tokiót és környékét (némi ízelítő a főbb vonalakból). Mindegyiküknek van egy minimum tarifája, 130 vagy 160 yen (most kb. 260, 320 forint), amit már egy megálló esetében is ki kell fizetni, aztán 3-4 megállónként további 30-50 yennel nő a viteldíj. Az egy cég által üzemeltetett vonalakat váltani nem drága, egy-két megálló esetében például sokszor ingyenes, ha azonban átszállunk valami más cég vonalára, akkor a teljes számítás kezdődik elölről. Át lehet utazni az egész várost nagyon olcsón, vagy egy átszállással eljutni egy pár száz méterre lévő helyre nagyon drágán, miközben az azonos nevű megállókban az átszállásnál is néha 5-600 métert kell gyalog, lépcsőkön fel- illetve lemászva megtenni. Aki nem akar vagyonokat költeni, annak nagyon észnél kell lennie, jól kell ismernie a vonalakat illetve Tokiót, kitalálnia, hogy az egyes helyekre a megadott - általában legközelebbi - megállóhoz képest hogy lehet pár száz méter gyaloglással más megállóból eljutni.

A pénzügyi kalkulációban pedig nagy segítség a megérkezésemkor emlegetett, mobiltelefonon is azonnal letölthető yahoo útvonaltervező, amivel nem csak a javasolt útvonal határozható meg – 3 féle tempóban is választható átszállási séta bekalkulálásával - percre pontos menetidővel, hanem az adott út ára is jól látható. Néha megdöbbenek, hogy 5 perc különbséggel elérni valamit akár 300 yen árdifferenciát jelent. (Azért legszívesebben még mindig biciklivel járnék, de ehhez már hideg van, rádásul kilyukadt a kereke.)

Egy dolog azonban nagyon kényelmes, és szívesen hazavinném, ez pedig a SUICA vagy PASMO, egy apró kis kártya, mely elektromos pénztárcaként is szolgál. Azt hiszem, Apukám ezért lelkesedett a leginkább idekinn. Időnként töltünk rá egy kis pénzt az automatánál, és nem kell sorba állni jegyet venni, aztán a jegyet bedugni és kivenni a be- illetve kiléptető kapuknál, csak odaérintjük a kártyát leolvasóhoz, és már mehetünk is tovább. A kártya azt is nyilvántartja, hogy épp átszálltunk-e, és a kiléptető automata ez alapján kalkulálja a levonandó díjat. Ha akarjuk, visszamenőleg ki is nyomtathatjuk, merre jártunk, mennyit költöttünk.

De amitől az egész még kényelmesebb, az az egyéb helyeken való felhasználhatóság. Sok állomáson fizethetünk vele az italautomatáknál, újságosnál, sok közértben is elfogadják. De itt nem jelent ez pluszidőt, nincs 5 perc macera mire a gép feltárcsázza a bankot, lekéri az adatokat, kinyomtatja a szelvényt s mi aláírjuk, miközben a mögöttünk állók morognak és a hajukat tépik.

Újabban már a mobil telefonok is használhatók ilyen fizetős funkciókkal. Sokan imádják, mert mindig kéznél van, még a kártyát sem kell előkeresni. Az utas is boldog és a mobilfizetéses rendszert először bevezető Japán Vasút (JR) is. A kevesebb elakadt jegy miatt lényegesen lecsökkent a karbantartási igény, s ezzel egy év alatt félmilliárd yent spóroltak.

5 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://szivemcsucskejapan.blog.hu/api/trackback/id/tr34797796

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Komavary · http://orokorom.freeblog.hu 2008.12.02. 17:35:56

Esetleg:
www.findateacher.net/

Tokióban gondolom nyüzsögnek a tanárok, de ha angol nem is, esetleg a magyar működne.

(Elvileg 16 magyar van a rendszerben :))

Kodega Róbert 2008.12.03. 01:33:41

Szia!

Nagyon jó olvasni ezeket a sorokat. Én is nagyon szeretem Japánt. A metróvonalak bonyolultak, de ez benne a szép. Fura egy ország, az biztos, de ha választani kell, én nem gondolkodnék egy percig sem. És hogy miért? Azt hiszem mindketten tudjuk a választ!

Kodega Róbert 2008.12.03. 01:34:54

Az remélem megvan, hogy a póknak az a neve hogy "mama" ! Találó, az hétszentség! Párizsban járt nemrég.

Japanna 2008.12.05. 12:47:24

Köszönöm a tanári munka javaslatát!
A gimi meg az egyetem alatt rengeteget tanítottam, igaz főként matekot, aztán pár éve itt kint is angolt, pár hónapig. De sosem szerettem csinálni.
Azért ha hosszabb távon maradnék, biztos regisztrálnék, de nem hiszem, hogy a 16 másik magyar tanárjelölt helyett sok diák választana olyasvalakit, aki csupán két hónapig vállalná.

Noncsi 2008.12.05. 19:59:51

Ne haragudjatok, de szakmám becsületét védendő csak annyit tudok mondani: jaj.