HTML

SzívemcsücskeJapán

Ismét itt vagyok szívemcsücskeJapánban. Régi vágyam teljesült az EU jóvoltából. ETPs ösztöndíj, 9 hónap tanulás, küzdelem, kaland és vidámság. Szeretném megörökíteni. Íme hát egy darabka Japánból az én gyakran bepárásodó szemüvegemen keresztül...

Friss topikok

  • utazgatok.hu: saját élményeim a japán WC-kről: utazgatok.hu/andras/3846/japan-munka-megszallottsag-technologia-... (2016.02.05. 13:42) Ahova a király is, császár is...
  • Huffnágel Pista: @Szivemjapan komment: Japánban már nem divat a pina - második, befejező rész klou.tt/3qyf6uj2170p (2015.03.11. 19:07) Félúton hazafelé...
  • Buku3: A fehér kimonó neve: 白無垢, vagyis shiro-muku. (2013.09.14. 00:01) Esküvő Japánban
  • totyii: a helytelensegert bocs (2010.02.27. 14:55) Szumó a színfalak mögött I.
  • Umi: "Rögtön útbaigazított minket, majd a tárgyra tért – are you married?" hát ezen jót nevettem XD no... (2010.01.23. 18:03) Buyou

Linkblog

2009.01.19. 07:17 Japanna

Koreai kiruccanás

Szöuli látogatásom meglehetősen rövidre sikeredett, ami jórészt az én hibám. Hittem azoknak, akik azt mondták (főként japánok), a főváros látnivalói egyetlen nap alatt is megnézhetőek, s a 4 napos út, amit én tervezek, már túl sok is. Mivel nem sikerült jól jegyet foglalnom, a 4 napból városnézésre csupán 2 futotta, a többit felemésztette az utazás, ráadásul a barátságtalan hideg sem kedvezett a magamfajta bámészkodóknak. A látnivalóknak jó ha a felét megtekintettem, és nem sikerült teljesítenem azt a tervem, hogy apró részletekben is megfigyeljem a japán és koreai kulturális, szokásbeli különbségeket.

Az arcokat már régóta jól meg tudom különböztetni, szerencsére van némi tapasztalatom kulturális téren is, így nem pakolom az ázsiaiakat teljesen egy kalapba csak azért, mert mind jobban kedvelik a rizst. De ez persze még cseppet sem elég. Egy pillanatra felmérhettem, hogy ismét egy gazdag, érdekes, ismeretlen világgal állok szemben, s valami melegebb alkalommal érdemes lenne hosszabban is megszemlélni.

 

 

Egyetlen japán nyelvű útikönyvvel érkeztem, amit a kagurazakai könyvtárból kölcsönöztem, és ami – mint megtapasztaltam – nagyobb hangsúlyt fektetett a hol lehet jókat enni és bevásárolni kérdéskörre mint a történelmi, kulturális ismeretek átadására. Viszont minden lépését elmagyarázta az automatából történő jegyvásárlásnak vagy postai bélyegfeladásnak.

A könyv szerint alkonyat után egy nőnek nem ajánlatos egyedül sétálgatnia, sőt taxiba se üljön. Ezzel jól megijesztett a közbiztonságot illetően, de szerencsére hamar rájöttem, hogy ezek eltúlzott figyelmeztetések, és a hely valamint az emberek nagyon barátságosak.

Az útikönyv nem adott kellő képet, de már a reptérről befele tartó hosszú metróúton szárnyai alá vett egy koreai származású, amerikai lány, aki Szöulban dolgozó idegenként tudta elsorolni az izgalmas megtapasztalnivalókat (felhívva figyelmemet egy sokak által ismeretlen, kis kávézóra, ahol kávézgatás közben pár centis halacskák eszegetik le az elhalt hámsejteket a vendégek medencébe lógatott lábáról, és aminek a szomszédságában olcsón lehet jókat enni. Nagyon szerettem volna, de nem sikerült eljutnom ide...)

A lány távozta után azonnal mellém telepedett egy koreai fiú, aki a Szöulban állomásozó amerikai katonáktól tanulta az angolt, és aki körülbelül azokat a helyeket ajánlotta, amiket a lány unalmasnak titulált, és leszólta azokat, amiket az elődje lelkesen a figyelmembe ajánlott. Szerencsére magyarázatokat is kaptam, így mire a hotelba értem, a két kalauz jóvoltából nagyjából már tudtam, hova is szeretnék elmenni, és persze felmértem, hogy a rendelkezésemre álló idő szinte semmire sem elég. Az útikönyvet félretéve reggel aztán nagy lendülettel vágtam bele a felfedezésbe.   

 

A régi belváros valóban nem túl nagy kiterjedésű, és a nagyobb helyek gyalog is felkereshetőek, feltéve persze, hogy valaki nagyjából eligazodik a térképen.

Azt persze beismerem, volt néhány helyzet, amiben valószínűleg én is pánik közeli állapotba kerülök ha nem edződöm már meg itt Japánban, nem ismerem az ázsiai szokásokat. Este fél 10-kor bolyongani a hideg és sötét utcákban egy viszonylag ismeretlen hotel címét lobogtatva nem valami kellemes érzés, ráadásul még azt is meg kellett tapasztalnom, milyen az amikor valaki nem csupán a nyelvet nem érti, de még a feliratokat sem tudja kibetűzni. Elvesztettem minden támpontot.

A japánok többsége annyira fél annak a felelősségétől, hogy esetleg rossz helyre irányít, hogy még akkor is azt mondja, fogalma sincs, nem tud segíteni, ha nagy valószínűséggel sejti, merre is kellene elindulni. Úgy éreztem, a koreaiak ennél lelkesebb tanácsadók még akkor is, ha egyáltalán nincsenek képben. Sőt rokon vonásokat fedeztem fel az idegen nyelveket nem beszélő, segítő szándékú magyar lélekkel, amelyik azt gondolja, a kedves külföldi biztos jobban megérti ha lassabban, szebben artikulálva ismételgeti ugyanazt magyarul, vagy történetesen koreaiul. Néhány próbálkozás után - melyeknek a nagy buzgalomtól még majdnem az egyetlen picinyke térképem is áldozatául esett - beláttam, hogy egyedül kell boldogulnom, és nekiláttam módszeresen követni a házblokkok számozását. Szerencsére a házszámok esetében – a japánokhoz hasonlóan – általában az általam is ismert arab számokat használják, így előbb-utóbb csak célba értem. Ez a tapasztalat pedig megadta a kellő önbizalmat a következő napok önálló próbálkozásaihoz, így aztán a legnagyobb kereszteződésekhez viszonyítva jobbra vagy balra érdemes elindulni szinten tájékoztatást adó, elnagyolt térképpel is remekül elboldogultam.

 

A „kötelező” látnivalók közül csupán a 2 nagy palotát, a Changdeokgung-ot (ez a kapuja itt a képen) és a Gyeongbokgung-ot láttam, előbbit gyönyörű napsütésben, utóbbit hólepel alatt, valamint körbejártam a kívülről szintén palotának tűnő királyi temetőt, a Jongmyo szentélyt, amiben sajnos pont a legizgalmasabbat, a rituális szokásokat bemutató kiállítást nem tudtam megnézni.

 

 

Talán a szép épületek állagmegóvása miatt, talán ismeretátadási okokból, sok helyre csak csoportosan engednek be, és a magamfajta, időhiányban szenvedő turistának külön bosszúság, hogy csak 2 óránként indul az angol vagy japán vezetés. Szerencsére nem válogattak  a bőrszín alapján,  így aztán egyetlen nyugatiként csatlakozhattam a japán csoporthoz is. Bár a kapuőr meg volt győződve róla, hogy a japán csoporthoz csapódva csak belógni akarok és aztán önálló akcióba kezdek, így aztán alaposan szemmel voltam tartva. Én viszont annyira fellelkesültem, hogy a későbbiek során a szabadon látogatható helyeken is megpróbáltam elvegyülve kihallgatni, hogy miről is mesélnek csoportjaiknak a japán idegenvezetők. Ide-oda bóklászva sikerült kiválasztanom a legérdekesebben mesélőt, aztán - minden  figyelemelterelő próbálkozásom ellenére - kissé feltűnően követtem a csapatot, mígnem magam is a részévé nem váltam. (ez a főpalota, a Gyeongbokgung, hatalmas területen van és a kapuját hagyományos viseletbe bújtatott katonák őrzik, akik időnként látványos őrségváltást mutatanak be. A jelenlétemkor viszont, hiába vártam 15 percet - a nagy hóesés miatt - lefújták az akciót...)

(ez lenne a királyi temető, a hamvak az ajtók mögött  vannak  a kis oltárokon...) Egyébként mostanában egész Szöul hemzseg a japán turistáktól, akik - kihasználva a jen megerősödését és a koreai won elképesztő gyengülését - elözönlötték az országot. Sokan persze nem turistáskodni mennek, az olcsó és jó minőségű kozmetikai cikkek, bőrtáskák, ékszerek és Tokióhoz képest lényegesen alacsonyabb áron beszerezhető luxuscikkek jelentik a fő vonzerőt. A hotelek, éttermek, üzlettulajdonosok örülnek, míg a kisemberek valószínűleg irígykednek és bosszankodnak az invázión.

A történelmi előzmények miatt a japánok nem túl népszerűek, sajnos jórészt nekik, az ő pusztításaiknak köszönhető, hogy oly kevés maradt meg a régi koreai épületekből, látnivalókból. Az öregek közül még sokan emlékeznek a japán megszállásra is, ami 1910-től egészen a második világháború végéig fennállt, és aminek sokan estek áldozatul.

De az idők változnak, a fiatalokban talán már kevésbé él az ellenszenv. Sokan tanulnak itt Tokióban, ezért több üzletben, étteremben is elboldogultam a japántudásommal.

 

Legkedvesebb emlékem egy kis tea- és kerámiabolt, ahol a tulajdonosnő félretette a múltat, és ötvözte a koreai, kínia és japán teakultúra különlegességeit. Így aztán sokféle teásedény kapható, valamint japán tatamin ülve lehet kínai vagy koreai kerámiákból teázgatni. Ide csak egy pillanatra akartam benézni, de aztán olyan kedves fogadtatásban volt részem, hogy - angolul kezdve majd japánra váltva - 4 órán keresztül beszélgettem az asszonnyal a teaivási különbségekről, a koreai történelemről és a mindennapi életről (az egyetemista fia épp a kötelező, 2 éves katonai szolgálatot tölti az észak-koreai határ közelében). Közben zöldteát, lótuszteát, birsalmateát kaptam és megkóstoltam jópár rizssüteményt, amiket a különböző telefonhívások után felbukkanó barátnők hoztak nekem. Mindenki látni akarta az itt teázó szőke idegent.

Kint közben lement a nap és a hótakarót jégpáncél váltotta fel, óvatos lépésekre intve és elvéve minden kedvem attól, hogy továbbra is gyalog rójam az utcákat.

(a régi lakóházakban látni engedték tetőszerkezetet és a gerendákat... a képen a nagy üvegekben ginseng-gyökerek áznak... a szekrényke mellett látható faágakon ülő faragott kacsák pedig szerencsét hoznak...) 

 

 

 

 

 

 

           

A koreai paloták nagyon szépek, de hiányzott nekem a kertjük. A hatalmas udvarokat föld és kockakő borította, kertet csupán a hátsó traktusban, a királynőt szinte fogságban tartó épületegyüttes mögött helyeztek el. Az idegenvezető ezt nem csak biztonsági okokkal magyarázta, hanem azzal is, hogy ha egy kanji-ban - amit azért a saját betűik (a hangul) mellett koreaiak is használtak – szerepel a fa jele, az általában szerencsétlenséget, rosszat jelent, ezért a paloták  elé egyáltalán nem akartak fát helyezni. Ezt nem értettem pontosan, de el kell fogadnom. (Amíg az idegenvezető mesélt, egy kedves hómunkás hófúvógéppel tisztítgatta nekünk az utat. Elég sziszifuszi munkának tűnt, ráadásul egyedül küzdött a hatalmas udvaron. Reméltem, hogy hamarosan feladja, mert alig lehetett tőle bármit is hallani, de ő elég kitartónak bizonyult...)

Fázós révén nagyon tetszett nekem a több ezer éve kidolgozott padlófűtési rendszer, ami miatt a faépületek alapja is kőből készült. A köznép házai nem élveztek ilyen különleges elbánást, de a paloták esetében, hogy a korom ne piszkolja be a szépen festett falakat, a kéményeket mindig az épületek mögé helyezték. Az épületek alapjába járatokat alakítottak ki, amelyen át a füst a köveket átmelegítve a kéményig közlekedett. A kémények többségén nem volt ajtó, a tüzet  az alap oldalánál lévő nyílásban rakták meg. (ez a két tűznyílás a képen is látszik...)

A hideg miatt a régiek  melegen öltöztek. A kimonóhoz képest a hanbok-nak jól alá lehet öltözni és még a hölgyek derekát sem szorítja el. Sőt, simán eltakarja még a legelőrehaladottabb várandósságot is.        

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Rövidke szöuli kiruccanásom jó szocializáció volt a közelgő hazatérésemre. Hangolódtam a reptérre történő kibulizásra, aztán odaát a jeges hidegre,  a jobb oldali közlekedésre, a szemetelő emberekre, a hatalmas dugókra és az erőszakos autósokra. Gyalogosként ismét sokkal figyelmesebbe kellett közlekednem, kezdve azzal, hogy a zebrák zöld jelzése már akkor villogni kezd amikor zöldre vált, és alaposan iszkolni kell az átéréshez, miközben az úttesten közlekedő biciklisták és motorosok cseppet sem érzik magukra vonatkozva kötelezőnek a piros jelzést. Így aztán akadt néhány helyzet amiben az ügyességem és figyelmességem mentett meg, sőt erre még a járdán is szükségem volt, mert a motorosok még ott is elszlalomoztak.

A nagyobb tereken rengeteg őgyelgő, csoportokba verődő idősebb férfival találkoztam, akik csak álltak és beszélgettek, vagy csak bámészkodtak az elképesztő hidegben. Egyesek azonban még társasjátékozásra is vállalkoztak.

 

 

 

 

 

Nem értettem, hol vannak az asszonyok, míg a piac egyik sarkában rá nem bukkantam egy kézimunkafonal-árusító negyedre, ahol az apró boltokban egymás hegyén-hátán ücsörögve sok száz nő kötögetett lelkesen. Nem gondolom persze, hogy minden asszony itt volt, de éles kontrasztot éreztem. (Közben olyan nőkkel is találkoztam, akik hatalmas tálcákat cipeltek a fejükön. Némelyikük még a kezével sem támasztotta meg a súlyos csomagot...)

 

 

 

 

 

 

Én még nem láttam ilyen elképesztő méretű piacot, ahol egymás mellett ennyi üzletben árulnák ugyanazt, ráadásul minden bolt olyan zsúfolásig meg van tömve, hogy abban szinte lehetetlenség eligazodni. Szívesen fotóztam volna, de az engem szemlélő tekintetek nem tűntek túl bíztatónak. Nem a kamerámat féltettem, inkább úgy éreztem, szóbeli megrovásban részesítenek, esetleg elzavarnak a helyszínről.

 

Ezzel a nagy piaccal átellenben, a fővárost keresztülszelő hatalmas folyó túlpartján terül el a modern városrész a felhőkarcolóival, széles sugárútjaival, ide azonban már nem sikerült eljutnom, csupán fényképeket láttam, meg az esti fényeit a magas hegy tetején égbe nyúló Szöul-toronyból.

 

A toronyból nézve elképesztően nagy ez a város. 10 millióan lakják, nem is tudom, hogy gondolhattam, hogy pár nap alatt bejárhatom. Egyszer, ha még adódik alkalmam,  visszatérek (de azért megvárom a jó időt).

Még van néhány kedvenc képem...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

...hogy távol tartsák a rossz szellemeket, egy szerzetest és  mögé állatokat ültettek a tetők sarkára. A nagy halat nem kell számolni, a szerzetes és állatai  viszont mindig páratlan számban voltak...

 

 

 

... a paloták falait gyönyörűen lefestették, sőt a galambok ellen  a tetők alját hálóval is védték...

 

 

 

 

  

 

 

...szegény katonák rettentően fáztak, miközben teljes mozdulatlanságban még azt is tűrniük kellett, hogy a turisták mellettük pózoljanak...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

7 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://szivemcsucskejapan.blog.hu/api/trackback/id/tr89886655

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Q-rious 2009.01.19. 15:57:25

Hehe, a japánok szerint 8 nap teljesen elegendő egy európai körutazásra :D

norkaa 2009.01.19. 22:30:51

Q-rious, ez nagyon vicces! Amúgy hihetetlen, hogy - legalábbis a képek alapján - azért mennyit láttál! Gyönyörűségeket! :)

És Budapestet mikor tetszik már megtisztelni? Nagyon hamarosan, ugye?

tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.01.21. 01:04:56

És kibírtad, hogy nem nézted meg közelebbről a 38. szélességi kört?

:-)

Japanna 2009.01.21. 03:54:46

Ne fájdítsd a szívem!

Terveztem, de ez egy újabb nap lett volna. Abban a hóesésben meg lehet, hogy 2 is, és össze is fagyok. Bár biztos megmentett volna valamelyik kedves ENSZ katona.
De lehet, hogy a nagy hótól még a vonalat sem láttam volna... :)

Ügyfél 2009.01.22. 09:39:35

Szia!

Akkor körbejártad a mindenséget, most már haza is jöhetsz :) azt nem tudom, hogy az elkészült fényképeket hogyan fogod hazacipelni, mert digitálisan is elképesztő mennyiség lehet.

Különben még lesz időd Japánban is körbenézni valahol? Már amikor nem Arbeito van...

Sok mosolygós napot, hadd lássuk, amit kell! ;)

KamarAndrás

+1 kérdés. Tudsz-e esetleg-e hozni olyan sintó-imazacskókat, amit a Meiji körül is láttam? Van olyan, ami a párválasztásban segít, és egyik kedves ismerősöm ezzel most gondban van.
Mivel mi a feleségemmel így találtunk egymásra, hátha segít :)

instantmama 2009.01.23. 21:12:10

Hm... Egy ilyenre én is beneveznék, sose lehet tudni... :)

Japanna 2009.01.29. 04:20:11

Szereztem ilyen kapcsolat-megóvó mamori-t. Viszem!

Anna