Igaz történetünk szereplői: egy hajdanán szép napokat is megélt japán halászvároska Fukui tartományban, mely körülbelül 5 órányi vonatútra, északra fekszik Tokiótól - s melynek lakosaira mostanában ismét rámosolygott a szerencse -, valamint egy jóképű amerikai úr, akit Fortuna talán szintén kegyeibe fogad.

Főhősünknek néhány éve – vízumpecsételés közben - egy tréfás kedvű japán vámtiszt elárulta, hogy szülővárosa s ő – mármint a kedves amerikai utas - névrokonságban állnak. A friss információ felkeltette az egyébként politikus foglalkozással bíró amerikai érdeklődését, s egy tévéinterjúban el is mesélte a mulatságos történetet. A kedves interjút a hálás halászok egy környékükön híres lakkpálcikával honorálták, ám akkor még nem is sejtették, valójában mekkora tőkehal akadt a horgukra. Idén tavasszal azonban már maguk írtak a szenátornak, aki kedves hangú levélben válaszolt. És akkor beindult a kampány, mondhatni kapás van…

A városka élete felbolydult. Február óta turisták és hívek ezreit vonzza a szent együgyűség. Jól fogy a díszített lakkpálcika, a főhősünk portréjával dekorált édesbabos sütemény, a ningyoyaki (ejtsd nyingjójaki, magyarul talán babafánk, ami mellesleg nekem is az egyik kedvencem), bombasiker az „I love …” valamint „Ganbare….” (hajrá…) feliratú póló, kimonó, és ki tudja még mi minden, mellyel a találékony halászok csalogatják a látogatókat.

A japánoktól mindig van mit tanulni…

Lelki szemeim előtt már látom a Vásárcsarnokban, Laci bácsi zöldségespultja előtt kígyózó sorokat. Halomban állnak a ládák, bennük a legnemesebb fajtákból keresztezett sötéthúsú gyümölcs. A legnagyobb, leghamvasabb darabba szúrva fekete tábla, rajta fehér krétával rótt felirat: BARACK, Obama – kilója 2008 forint…