Ha már a múlt hét végén a Matsuri (ejtsd macuri) még a mi utcánkba, egyenesen az ajtónk elé is bemerészkedett, ideje, hogy ne csak mindig ígérgessem, de írjak is róla.
A matsuri tulajdonképpen a fesztiválok japán megfelelője, olyan mint nálunk a búcsú, mivel általában valamilyen sintó szentélyhez vagy buddhista templomhoz kapcsolódik.
A júliusi Kagurazaka matsuri, amiről itt a blogon is írtunk Péterrel, a főutcán lévő szentélyhez tartozott, hatalmas tánc volt, de – talán helyhiány miatt - hiányoztak a megszokott árusok. Most azonban a tőlünk körülbelül 100 méterre lévő Akagi szentély matsurijára került sor. Az senkit sem zavart, hogy a szentély már egy hónapja felújítás alatt van és így ki sem látszott a paravánok mögül. A mikoshikat (ejtsd mikosi) ugyanis ki lehetett hozni és hatalmas csinnadratta kíséretében körbe lehetett cipelni a környéken. A mikoshi egy hordozható pici szentély, amibe a kami a matsuri idejére átköltözik – gondolom, neki is kell néha egy pici testmozgás.
2 napig tartott a dobszó, amit a környék kisgyerekei produkáltak, hatalmas lelkesedéssel annak ellenére, hogy majdnem egész hétvégén esett az eső.
A matsurik gyakran több napig tartanak, és a mikoshikat néha leparkolják. Ilyenkor a bennük lakozó kamiknak gyümölcsöket, zöldségeket áldoznak (ez nem az a barbár kultusz). A parkolópályán lévő mikoshikat őrzik, de meg lehet őket csodálni. A szóbanforgó szentély gazdagságán múlik, hogy a mikoshik mennyire díszítettek, és persze az, hogy mekkora felhajtást csapnak a darabok kiállítása körül. Itt van például ez a yokosukai változat, ahol a becses alkotásokat szépen sorbarendezték, kerítéssel elválasztották a bámészkodóktól.
Aztán ez a kedvencem Tokió belvárosából, egy meglehetősen szegényecske szentély matsurijáról. Az őrző-védő szolgálat tagjai - ezek a lelkes bácsik - annyira kedélyesen beszélgettek, eszegettek. Enyhén szólva meleg volt, így elkelt a ventillátor is. Legszívesebben magam is beültem volna melléjük a ponyva alá. (A képen a bácsik abban a biztos tudatban vannak, hogy kizárólag az alkotásokra fókuszálok. Mi más is érdekelhetne engem....)
A legdíszesebbek persze a tavasszal látott asakusai darabok (ezekről is meséltem anno), valamint a Yasukuni dzsindzsa gyűjteménye. Ottjártamkor épp gyülekeztek a lelkes férfiemberek, hogy a mikoshikat - vállukra kapva - végighordozzák a szentély előtti hatalmas úton.
A fényviszonyok sem voltak épp a legkedvezőbbek, de a fotózásban leginkább az zavart, hogy a két lábammal épp a biciklimet igyekeztem megtámasztani. Egész közel merészkedtem, de szerencsére ők nem kaptak hisztirohamot, hogy jaj, mindjárt rádől a bicikli ezekre a drága darabokra.
A matsurikra persze nem csak ezen vallási események - és kimonók valamint yukaták megszellőztetése - miatt járnak az emberek, hanem szórakozni és jókat enni, akárcsak odahaza.
A szórakozás kínálata az én megítélésem szerint meglehetősen gyermekközpontú, és megrázó élményektől sem kell tartani. Helyhiány miatt egyáltalán nincs vurstli, hiányzik a körhinta (már akinek persze, mert én mindig hányingert kaptam tőle) meg bunji jumpingolni sem lehet.
Itt is van azonban céllövölde. Sajnos nem olyan, mint az otthoni. Régen imádtam célbalőni. Ha a tulajdonosok nem ferdítették el a puska csövét, akkor rendszerint sikerült is hazavinnem valami egy-két pálcás nyereményt (a zsebpénzemből sajnos több pálcára nem futotta).
Itt már akár több lövést is megfinanszírozhattam volna, de 3 méterről rálőni valami gyufásdobozra és nyerni egy nagyfülű műanyag nyulat nem izgatott fel annyira, hogy kipróbáljam. (Ez a nyúl - ami sípolós változattól kezdve az elszopogathatón át a lufiig minden formában nagyon népszerű - még több képen is meg fog jelenni. Valamelyik rajzfilm vagy anime figurája, de bevallom, a nevéről fogalmam sincs.)
A lövöldözés mellett horgászni is lehet. Na, ebből aztán van mindenféle változat.
500 yenért ki lehet pecázni az iszonyatos sodrásból valami csodálatos kincset (például a nyulat).
De az igazi horgászszenvedéllyel megáldottak inkább a papírhálóval történő halfogást preferálják. Ez a bácsi a kép alsó sarkában gyermeki lelkesedést is felülmúló lendülettel vetette bele magát a zsákmányszerzésbe. Egyik halat emelte ki a másik után.
A pórul járt kopoltyúsok először csak egy kis tálkában gyülekeztek, de aztán kérlelhetetlenül bekerültek egy átlátszó nylonzacskóba.
Hogy később van-e mit enniük, hol fognak lakni, azt senki sem firtatja. Ha épp esős nap van, lehet, hogy élve eljutnak új gazdájuk lakásáig, ahol egy befőttesüvegben még napokig kihúzhatják. Ha azonban épp dühöng a kánikula és sok a látványosság, a félig főtt jószágok nemegyszer kötnek ki az új tulajdonos vécéjének lefolyójában.
Az imént emlegetett bácsinkat cseppet sem zavarta, hogy a papírhártya időközben szétázott és elszakadt, sőt ez mintha megkétszerezte volna buzgalmát.
Akinek viszont nem jön be az aranyhal, az ékszerteknőst is foghat.
Ezek azt gondolom szívósabbak, bár nekünk sosem volt teknősünk.
Egy darabig voltak halaink, de aztán hiába bántunk jól velük, mind öngyilkos lett. Nem tudták elviselni, hogy míg mi nyaraltunk, a víz elszivárgott az elutazásunk előtt nagy lendülettel kitisztított - és kicsorbított - akváriumból. A könyvespolc és a szőnyeg szétázva, rajtuk itt is-ott is messzire szállt szárított halak. Szívfájdító látvány volt. Annál is inkább, mert velük együtt utolsó háziállat-tartási lehetőségünk is kútba ugrott.
Van aztán még egyéb mulatság is. Lehet például célba dobálni - labdával - szintén 3 méterről...
meg van darts is...
(talán 2 méterről)
Hú, és van japán flipper!
Aztán a kedvencem, ez a köteles játék.
Ebben legalább van némi logika. A kötelek végére különböző ajándékok vannak kötve, és aki ügyes, az megpróbálhatja kitalálni, hogy melyik madzag tartozik az áhított nyereményhez.
Nézegettem egy darabig a próbálkozókat, nem egyszerű megtalálni a megoldást. De legalább a színek eligazítanak, a rózsaszín a lányos, a kék a fiús ajándék. Csupa olyasmi persze, amit még véletlenül se szeretnék megnyerni, de gyerekkoromban biztos vágytam volna rájuk. Rózsaszín tüllbe bújt műanyagbaba, vizipisztoly, stb.
Ha most lennék gyerek és választanom lehetne, biztos szeretnék egy ilyen szép fütyülőt. Sajnos a hangja meglehetősen idegesítő, de hát ez benne a legizgalmasabb.
De aki ragaszkodik a felvállalható dallamhoz na meg persze a hagyományokhoz, annak kapható ilyen kismadárral egyesített - félve írom le - körtemuzsika. Ebbe vizet kell tölteni, és akkor teljesen úgy szól mint az otthoni, agyagból készült változat. Talán most páran fölsóhajtotok, hogy az mennyivel szebb darab. De mindenki tegye a kezét a szívére - gyerekként sosem vonzódtatok az ilyesmihez? Én bevallom, igen...
Aztán vannak itt még egészen fiús dolgok is.
Sajnos nem látszik, de ezek hétnyelven beszélő, zenélő, világító csodakardok. Luc Skywalker szégyenében elbújdokolna ha meglátná őket...
és persze kevésbé vérszomjas változatok...
A lányoknak meg csinos fiúk poszterei. Ezek mondjuk engem sosem vonzottak. Egyetlen együttes sem mondhatja el magáról, hogy a posztere díszítette a szobám falát... (ez ciki?)
De itt ezek a srácok nagyon népszerűek. Minél áthatóbban, minél szigorúbban tudnak nézni, annál vonzóbbak. Ja, azért persze beállni is tudniuk kell. Szétvetett lábak, hanyag tartás, és minimum zsebredugott kéz. Tuti befutás...
És ha valaki még mindig nem találta meg a magának való szórakozást, akkor annak nem marad más, mint megnézetni, miért is ilyen szomorú a sorsa.
Számomra mondjuk kicsit mulatságosan hatott a Yasukuni szentély kertjében felállított csodamasina, ami 500 yenért a felnőtt tenyeret, 300-ért pedig a gyerekméretűt tudja kielemezni, állítólag több mint 90 százalékos valószínűséggel. Ráadásul még 6 tanáccsal is szolgál. És angolul is, felár nélkül.
De nem csak én nem tolongtam a szerkezet előtt. Úgy tűnt, a végtelen tömegben itt valami űr képződött. Bár lehet, hogy csak a környező sütödék vonzották magukhoz a látogatókat, köztük engem is.
De a finomságokról majd a folytatásban mesélek.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Gábor 2008.10.02. 19:59:12
Szerintem óriási piaci réseket fedeztél fel. Remek lehetőség a pálcikás céllövölde és a forgó hinta bevezetése a japán piacra. Ha már csúcstechnikát nem tudunk vinni!
Noncsi 2008.10.03. 19:49:11
Már régóta gondolkodom, hogy vajon magyarul az angolos helyesírással kell-e leírni a japán szavakat? Mert te mindig úgy írod, elmagyarázva a helyes kiejtést, de felötlött bennem, hogy mivel a japán amúgy sem a latin betűket használja íráshoz, nem lehetne egyszerűen a magyar kiejtés szerint átírni a szavakat? A többi nem latin betűs nyelv esetében ez a szabály... (De nem tudom, a japán nem kivétel-e.)
Japanna 2008.10.06. 15:00:05
Amikor belefogtam a blogba, sokat gondolkoztam azon, hogy lenne a jobb.
Vannak szavak, amik meghonosodtam a magyarban, ilyen a gésa vagy a banzáj, de sok olyan szó van, amik ismeretlenek az átlag magyar számára.
A latin betűs átírás az úgynevezett romaji (vagy ha úgy tetszik, magyarosan rómadzsi), amit Hepburn féle átírásnak is neveznek. A magyar nyelvű japán nyelvkönyvek (az az egy-két darab, ami egyáltalán létezik) mind ezt a Hepburn féle írást használják, de általában mindenki valami angolos tankönyvet használ.
Majd 10 éve készülőben van a magyar-japán szótár, de egyelőre még mindig várat magára. Aki tehát japánul akar tanulni, annak eleve tudnia kell valami másik idegen nyelvet, és annak a japán szótárát használni. A legkedveltebb az angol-japán változat. Ebből van néhány olyan kiadás, ami a japán szavakat is a Hepburn féle átírással tartalmazza.
Én soha nem tanultam a magyaros átírást, csak ezt a Hepburn félét, ez volt az egyik érv, ami miatt megtartottam ezt a változatot. A másik okom pedig az, hogy reménykedem, hátha vannak olyanok, akiket megfog egy-egy téma, és mélyebben utána akarnak járni a kulturális háttérnek. A neten ez magyarul szinte lehetetlen, ezért szükségük van az angolos változatra, s így nem nekik kell megpróbálni kiokoskodni ezt a verziót, hanem készen kapják.
Az viszont igaz, hogy a városneveket írhatnám magyarosan. Egyszer elkezdtem az angolos változatot, aztán következetes akartam maradni, de persze nem sikerült, így ebben van egy nagy kavar a bejegyzéseknél. Majd egyszer, ha olyan híres leszek és szerkesztőt tartok, ő majd kijavítja:)
Anita 2008.10.08. 06:40:55
Ui.: Remélem mamáék épségben megérkeztek és jól érzik magukat.
Tiga 2008.10.14. 02:50:16
Anita amúgy jól tudja, a "hosszúfülű nyúl" az nem igazi nyúl, hanem Stitch a Lilo és Stitch-ből:
www.imdb.com/title/tt0457993/