Vasárnap délután Christinával elmentünk egy hagyományos japán tánc - buyou (magyarul bujó) - előadásra.

Ismét ott voltam Shibuyán, az emberáradatban, Hachikonál, és vártam Christinát, aki mindig késik. Még nálam is többet…

Hachiko olyan fogalom, mint például nálunk az óra a Nyugatinál vagy a Moszkván - mindenki ismeri. Azt lehet tudni, néha akkora a tömeg, hogy alig lehet megtalálni egymást, mégis mindenki itt beszél meg találkozót.
Hachikonak azonban története is van. Ő a hű kutya, aki minden nap kikísérte gazdáját a vasútállomásra majd esténként ott várt rá. A gazdi egy nap váratlanul nem tért haza, de Hachiko még 10 éven át nap mint nap kiballagott az állomásra, hátha megpillanthatja halott barátját. 

5 éve, amikor itt töltöttem a nyarat, minden nap megfordultam Shibuyán, innen mentem az iskolába. Most is minden olyan volt mint régen, mintha semmi nem változott volna. Bár mégis, egyvalami feltűnt. Mivel az utcán többnyire már tilos a dohányzás, és Hachiko mellett sokan várakoznak, egy elég ronda boxot raktak a tér közepére, hogy aki akar, ott füstölögjön.

Amint Christina megérkezett, halk tárgyalásba fogtunk, merre és hogyan. Másodperceken belül ott termett mellettünk egy önkéntes kalauz, egy kevéssé vonzó, narancssárga hajú fiatalember, csiszolandó angolsággal. Rögtön útbaigazított minket, majd a tárgyra tért – are you married?
Christinával mindketten azonnal bevállaltunk három férjet és két gyereket…
Pár éve sokkal visszafogottabbak voltak, kevesebb volt az ilyen próbálkozás, ma már mindennaposnak érzem.   

A táncelőadás egy közeli hotelben volt. Nagyon meglepett, hogy a legalsó szinten egy komplett no-színházat találtunk. Ennek színpadán mutatták be a táncokat.

Egy-egy előadás 10-15 perig tartott. Mi ötöt néztünk meg, mindben egyetlen táncos szerepelt csupán, néha egy-két segítővel, aki behozta az ernyőket vagy legyezőket, feladta a maszkokat, satöbbi.

Hagyományos koto zene vagy valamilyen furulya szólt, időnként egy férfihang énekelve mesélte a történetet. Ha a darabban esetleg több szereplő volt, a táncos maszkot cserélve pillanatok alatt átváltozott a kívánt figurává. Én ezt élveztem a legjobban. Talán azért is, mert a legtöbb előadás mondanivalóját nehezen értettem. Bár érdekesek és szépek voltak, sokszor kissé vontatottnak éreztem őket. Valószínűleg ennek is, akár a balettnek, van egy nyelve, amint sok éven át lehet csak megtanulni.

A mozdulatok nagyon lassúak, kimértek, ugyanakkor elsőre nagyon egyszerűnek tűntek. De aztán megéreztem a nehézségüket. Emiatt egy picit elbizonytalanodtam, vajon mennyit tudnék ebből megtanulni az elkövetkező hónapokban. Az biztos, ezeknek a táncosoknak nincs hátfájásuk. Ha egy kicsi is ragadna rám a szép tartásból…

Ha jól értettem az egyik történetet:ez a gonosz apa






















hozzákényszerítette ezt a szép leányát
(itt ni balra)  




ehhez a csúnya legényhez....

Hogy mik vannak manapság...