Végre beköltöztem, itt vagyok Kagurazakán. De azóta se tudom, hol áll a fejem. Csak kapkodok meg rohanok jobbra-balra.

A héten emellett még lett egy új bicajom, tegnap délutáni szerzemény, úgyhogy ma már ezzel mentem az egyetemre. Csak parkolót találni nehéz, tisztára olyan, mintha autóval mennék, és azt kéne valahogy leparkolnom. Pedig az igazi egyetem – mármint a japán diákoknak – csak a jövő héten kezdődik. El se tudom képzelni, milyen nyüzsgés lesz akkor. 57 ezer diák a Wasedán.

És mi lesz majd akkor a vonatokon?! Áldom a sorsom, hogy még az igazi roham előtt sikerült átjönnöm ide, és nem kell megélnem az iskolaidőben szokványos reggeli csúcsforgalom gyötrelmeit. Az utolsó reggelen – tegnap előtt – már majdnem elsírtam magam befelé, olyan fizikai fájdalmat éreztem. Egyrészt nagyon szenvedek itt attól, hogy nincsenek érintések, hogy nem kapok legalább egy vállonveregetést, nemhogy egy simogatást vagy ölelést. - Mindenki olyan távolságtartó. A családom, akiknél már a korábbi években is olyan sokat laktam, kézfogással üdvözölt. Öt éve búcsúzóul kaptam két puszit. - Szóval itt ez az érintés nélküli társadalom, ahol nagyon tiszteletben tartják a másikat és a harmóniát, és közben párhuzamosan azt élem meg, hogy bepréselődnek az intim zónámba, és gondolkozás nélkül tudnak fájdalmat okozni. Furcsa volt, de már bennem is feltámadt a vágy, hogy én is visszalökjek, hogy én is fájdalmat okozzak.

A fájdalommal sajnos most egyébként is alaposabban ismerkedem. Ma egy kis kórházban töltöttem az estét. A fülem a ludas, ami már a repülőn is rendetlenkedett. Szóval most nagyon beindult, lüktetve fáj, ráadásul az orromon se kapok rendesen levegőt.
Sokféle gyógymóddal próbálkoztam, sőt két hete már sapkában aludtam, meg sokat használtam a kairo-t, azt a kis csomagot, amit csak meg kell rázni, és pillanatok alatt átmelegszik, utána meg 18 órán át 50-70 fok közötti hőmérséklettel tartja a melegét. Egyszer használatos, de párszáz yenért beszerezhető. Törölközőbe téve olyan, mint a meleg sópárna. Hiába lelkesedtem érte, a vége mégis az, hogy van egy jó kis középfül-gyulladásom némi allergiával megspékelve. Sosem volt virágpor allergiám, de most úgy tűnik, lett…

Pedig olyan gyönyörűen nyílnak a fák, már hivatalosan is bejelentették a cseresznyevirágzás kezdetét. Mi a jövő hét végén megyünk csapatostul virágnézőbe.
Nekem ajánlatos lenne maszkot hordanom, ahogy itt annyian teszik, de idegen számomra az érzés, hogy félig letakart fejjel rohangáljak. Persze ha a fogdokim itt is kitalálja azokat a gumikat meg egyéb kínzóeszközöket, akkor lehet, hogy szégyenérzetemben még virágpor allergia nélkül is magamra rántok egyet…
Egyelőre csak beszedem a gyógyszereimet és megpróbálok jövő szerdáig meggyógyulni, különben fülfelszúrás fenyeget.

A gyógyszereim egyébként nagyon érdekesek. Pontosan ki van számolva, hogy hány darabra is lesz szükségem a kezelés folyamán. És mindenből pontosan annyi szemet kaptam. A patikába pedig kinyomtatták a listát, ami felsorolja, mit hogyan kell beszednem. A tabletta fotója mellett szerepel, hogy mire jó, mekkora a dózisa, mikre figyeljek, és persze hogy hány napon át, hányszor, mennyit, és persze evés előtt vagy után, stb.
Végül ott a telefonszám, hogy kérdés esetén kit is hívhatok.

Hát így éldegélek most, kissé feszített tempóban. Az új helyem nagyon jó, de még sokmindent be kell szereznem, hogy igazán otthon érezzem magam. Sok apróság kell, meg néhány nagyobb dolog. Reggel például kiderült, hogy a házban lévő két hajszárító közül egyik sem működik. Kínomban kénytelen voltam felállni az ágyamra, hogy minél közelebb lehessek a légkondihoz. A maximumra kapcsoltam a fűtő funkcióját, és álltam a forró huzatban. Majdnem félórába telt, de sikerült megszárítkoznom. Igaz, a kanji-tesztet lekéstem, és ennek még lehetnek következményei…