Nem reméltem, hogy ilyesmire is eljutok, de meghívást kaptam egy igazi japán esküvőre! Szorgalmasabbik japán tanárnőm ugyanis augusztus végén férjhez megy, s a mi 4 fős csoportunkat is meghívta mind a szertartásra, mind az utána következő partyba, ami persze cseppet sem fog hasonlítani a mi otthoni mulatságunkra.

Igazság szerint nem ez lesz az első esküvő amin részt veszek Japánban, 5 éve itt voltam Ayako és Takuo esküvőjén (Ayako a régi homestay családom nagyobbik lánya), mostani kintlétem első hónapjában minden nap meg is csodálhattam azokat a fehér, kalotaszegi hímzéses párnahuzatokat, amiket tőlem kaptak nászajándékba. (Tényleg remekül illik a nappalijukba!…) 

Ayakoék esküvője is nagyon érdekes és szép volt, azonban templomban tartották, mivel Ayako családja beletartozik azon 1 százaléknyi kisebbségbe, akik katolikusnak vallják magukat Japánban.

A templomi esküvők persze ennél sokkal népszerűbbek, hétvégenként szinte másfél óránként váltják egymást az ifjú párok. (Az első félóra a főpróbáé, amikor a házasulandók és szüleik zárt ajtók mögött lépésről lépésre elpróbálják a szertartás menetét, még a gyűrűt is egymás ujjára húzzák, nehogy a nagy pillanatban derüljön ki, a kis karika nem megy fel a menyasszony ujjára.)

A nyugati, habos-csipkés, fehér ruhás esküvő sok japán lány álma. Erre a hotelek is rájöttek, így aztán esküdni nem csak a templomban lehet, a legtöbb hotelben apró kápolna vagy pagoda várja az egybekelni szándékozókat, és persze külön termek a vendégsereg pihenésére, majd a szertartás utáni mulatságra.

Most azonban nem ilyen esküvőre megyek. Tanárnőm ugyanis - aki az órákon számomra gyakran már idegesítően adott a formaságokra -, a hagyományoknak megfelelően igazi japán esküvőt tart, és fehér kimonóban vonul a shinto (sintó) szentélybe. Ami ezek után persze már nem is lehet más, mint Tokió legismertebb és persze legdrágább szentélye, a Meiji-jingu (ejtsd Meidzsi-dzsingu). 

Meidzsi császár (sorrendben 122.) 1867-ben, 14 éves ifjúként került a trónra, s a császári csapatok hamarosan a hatalom átadására kényszerítették a Japánt több mint 250 éve ténylegesen irányító Tokugawa sógun családot. A császár 1868-ban meghirdette a Meiji restaurációt, mely véget vetett a szigetország 1600-as évek eleje óta tartó bezártságának és a feudalizmusnak, s az ország elindult a felgyorsított modernizáció útján. 45 évvel később, mikor Meiji császár meghalt, Japán már igazi nagyhatalomnak számított.

(A hatalomváltáshoz persze sokféle ok vezetett, ezek egyike a híres „Fekete hajó”, amit Perry admirális vezényelt, és amely kikényszerítette, hogy Japán nyisson a világ felé, és széles körben megindulhasson az addig csak néhány városra korlátozott kereskedelmi tevékenység.) 

Az ezt követő változások a császár nevéhez fűződnek, valójában azonban ő csak jelképes hatalommal bírt, az országot inkább a restaurációt és hatalomváltást kieszközlő nagyurak (daimyo-k, ejtsd daimjó) irányították.

Kissé elkalandoztam a történelem útvesztőiben, mindenestre tény, hogy Meiji császár a japánok körében nagy tiszteletnek örvend, így 1920-ban szentélyt emeltek a hitük szerint halála után kami-vá (istenséggé) vált császár és felesége tiszteletére.

Ebbe a szentélybe fogok augusztus végén ellátogatni, hogy végignézzem amint tanárnőm kimondja a „boldogító igent”. 

Őszintén szólva a legkevésbé sem gondoltam, hogy tanárnőnk – aki egyébként gyönyörű nő, s így elég kapós lehet – a közeljövőben házasodni szándékozik. Sokmindent félreértelmeztem, de tanúja lehettem annak is, mennyire elzárják a japánok a magánéletüket a külvilágtól. Az első héten - még márciusban - nyelvórán mindannyian bemutatkoztunk. Tanárnőnk ekkor elmondta, hogy a szüleivel él egy Tokió melletti városban, ahonnan naponta majdnem 2 órát utazik az egyetemig. 5 hónappal később, az utolsó ebéden megkérdeztem a tanárnőt, az esküvő után hova fog költözni? Ekkor vallotta be, valójában évek óta a vőlegényével él, így aztán az esküvővel semmi sem változik.

Sok történetet hallottunk már arról, ilyen szempontból mennyire konzervatív ez a társadalom. A lakbérek igen magasak, az egyedülálló ifjak tehát gyakran még harmincas éveikben is a szüleikkel laknak, így gyakori az, hogy a lányok a szülői házból mennek férjhez. Ez teljesen érthető, ugyanakkor számunkra, nyugatiak számára kissé furcsa, hogy az esküvő előtti együttélés - bár sokan megteszik-, még mindig tabu, kevesen merik nyíltan felvállalni. Tanárnőm is jócskán benne jár már a harmincas éveiben, mégsem mert egyetlen utalást sem tenni arra, hogy netán talán nem a szüleivel él, sőt maga hangoztatta a felmenőivel való együttélést.      

Japán a formalitások hazája, így aztán az én násznépi szereplésem sem indulhatott csak úgy, a meghívás elfogadásának szóbeli visszaigazolásával. A gyönyörű meghívó mellé hosszú leírást kaptunk (hiába, egy tanárnő minden alkalmat megragad a nebulók oktatására, és ez így is van rendjén), hogy is kell a meghívóhoz mellékelt válaszképeslapunkat szakszerűen kitölteni.

Ez a szép, aranykeretes boríték érkezett tehát a kezembe június végén.

A boríték belsejében gyönyörű, keménypapíros meghívó, amely tudatja, hogy a két fiatal házasságra lép. Bár nagyon elfoglalt lehetek, mégis szeretnék, ha bátorítanám őket, ezért kérik, délután 3 óra 20 perckor vegyek részt az esküvői szertartás utáni, két és fél órás összejövetelen, melyet a Meiji emlékszalonban (valójában étterem) tartanak. A rendezvényen kéretik 30 perccel korábban megjelenni, a kertben kellemes csevegésben lehet részem.

(Mindezt jobbról balra, felülről lefelé haladva lehet elolvasni. ) A meghívó végére a nevem csodálatosan, kalligrafikusan írták.

Ugyanígy szerepel a boríték elején is, cím nincs, mivel az ilyen meghívót illik személyesen kézbesíteni.

A nevem fordított sorrendben van, ahogy a többi európai használja, keresztnév elől, vezetéknév hátul. A japán sorrend ugyanaz lenne mint odahaza, családnév elől, születéskor kapott név hátul. A végén ott van még a Sama, ami a a mindenkire kötelezően használt san (kisasszony, úr, stb. ) udvarias megfelelője. Nem akárki vagyok tehát!

A szépírás (shodo) külön művészet, erre a borítékra is egy szakavatott ember festette rá a nevemet. Nagy gyakorlat kell ahhoz, hogy a betűk se túl kicsik, se túl nagyok ne legyenek, hanem pont akkorák, hogy éppen kitöltsék a rendelkezésre álló területet.

Természetesen a borítékban találtam még egy térképet, amely részletesen elmagyarázza a helyszínt, de kipottyant még egy körülbelül 5 x 10 centiméteres kis cetli is. Ez lenne az esküvői meghívó...

Nagyon elnézésemet kérik, de szeretnék ha én még a 12óra 40 perckor kezdődő esküvői szertartást is megtisztelném a jelenlétemmel.

12 órakor, a szertartás előtt kerül sor az új családtagok bemutatására. Ez valószínűleg nem nekem szól, bár vettem már részt ilyesmin Ayakoéknál. Nagyon hasznos, jó szokás. A menyasszony és vőlegény szülei az összes családtagjukat bemutatják egymásnak. Ez itt kérem a hugom, XY, kérem fogadják jóindulatukba. Ekkor a hug előlép, bemutatkozik, meghajol, és szintén a leendő rokonság jóindulatába ajánlja magát.

Egy olyan nagy család esetében, mint például az enyém, tényleg nagyon hasznos lehet egy ilyen összejövetel. Ha a neveket nem is lehet mind megjegyezni, azért segít annak tisztázásában, a nagy vendégseregben kik a nagynénik, nagybácsik, és kik csupán az alkalmi résztvevők.

Mivel a meghívó felkért a részvételem vagy esetleges távolmaradásom közlésére, a mellékelt segédlettel nekifogtam a válaszképeslap kitöltésének. Jobbról balra haladtam.

Először is, az előre nyomtatott "Kedves Részvétel" szóból 2 párhuzamos vonallal kihúztam a kedves szót, hisz mostantól már a saját - így semmiképp sem tiszteletreméltó - részvételemről nyilatkozom. Ezután kézzel ráírtam a lapra, hogy örömmel jelen leszek az eseményen.

A második oszlop a becses távolmaradásomról szól. Ezt úgy ahogy volt, 2 párhuzamos vonallal töröltem.

Ha valóban nem mennék el, pár megkötött frázissal gratulálnom kéne és az indokot is fel kellene tüntetnem. Azt írhatom, hogy az időpont épp nem megfelelő, azonban - mint erre a segédlet felhívta a figyelmemet - nem szabad azt írnom, hogy nagyon elfoglalt vagyok.

Ezt követően még fel kell tüntetnem a nevem és címem (természetesen a tiszteletreméltó jelzőt kihúzva). A címemre azért van szükség, hogy tudják, hova küldhetik majd a köszönőlevelet, amiben kifejezik hálájukat azért, hogy becses személyemmel megtiszteltem az ő szerény esküvőjüket.

Még 2 hét van hátra, lelkesen készülődöm. Nászajándékot ritkán adnak, azonban a résztvevőknek - koruk és rangjuk által meghatározott összeggel - illik hozzájárulniuk az esküvő költségeihez. Mint megtudtam, egy harmincas, dolgozó nő 20 ezer yent, azaz most átszámolva körülbelül 28 ezer forintot szokott átadni a fogadás megkezdése előtt a kifejezetten a pénzes borítékok begyűjtésével megbízott hölgyeknek.

Természetesen ennek is megvan a maga formája. A speciális borítékot már megvettem, minden közértben kapható. Szerencsére ehhez is van használati útmutató, különben alaposan belezavarodnék. A csomagban található egy kis kártya, amire már előre rányomtatták, hogy gratulálok az esküvő alkalmából. Emellett van egy kisebb, vékony boríték, ebbe kell a pénzt behelyezni. A lap felhívja a figyelmünket, hogy semmiképp se rakjunk bele olyan összeget, amelyben szerepel a szerencsétlenséget hozó 4-es vagy 9-es, 49 ezer yent adni tehát a legnagyobb illetlenség. A kis pénzes boríték hátuljára rá kell írnunk a nevünk, címünk és a pénzösszeg nagyságát. Egy ilyen borítékba maximum 3-4 ember adománya kerülhet (például egy családé), ha ennél több kerül bele, akkor egy külön lapon, rang és életkor szerint, jobbról balra haladva fel kell sorolni az adakozókat, majd ezt a lapot elhelyezni a pénz mellett.

Miután ezzel megvagyok, a pénzes borítékot egy külön, díszes borítéktartó tasakba kell helyezni. A boríték piros-arany papírszalaggal van átkötve, és rajta a hosszú életet jelképező daru szerepel.

Az előkészületekkel nagyjából tehát már megvagyok, csak a nevemet kéne még ráírnom arra a pici lapra, amin a gratulálok kanji szerepel. Majd egy külön papírlapon gyakorlatozom még egy sort, hogy szép is legyen, meg ki is férjen ezen a lapon.

Már csak a legnehezebb kérdés van hátra. Mit is fogok felvenni?

(Közben otthon is hasonló események zajlanak. A nagyobbik öcsém 3 hét múlva nősül. Sajnos még a meghívót sem láttam...)